Megtapasztalásaim

A Te sikered a miénk is.

By

A szombatunk arról szólt, hogy elkísérjük az úton egy kedves ismerősünket egy újabb sikere felé. Az ugyanis nem volt kérdés, hogy megint eléri, amit kitűzött célul, hiszen nem ismeri azt az opciót, hogy veszíthet.

Tényleg minden szál egyszer összeér, és ami olykor úgy tűnik, véget ér, valahogy, valamilyen formában, valamikor visszatérhet.

Jó érzés megtapasztalni, hogyha nem is én segítettem hozzá őt ahhoz a kapcsolati tőkéhez, ami által elérhetett egy új célt, mégis közreműködhettem a napjában, aktívan részt vehettem benne, és a végén együtt örülhettünk.

Néha elég egy mosoly, egy őszinte szó, hogy köszönöm, vagy pont, hogy egy szavak nélküli összenézés, és tudod, hogy megérte, mert oldódott a jégszíved, kicsit nyílt az ajtó a lelkedből kifelé, és újra éreztél.

A röpke nap azt a tanulságot adta nekem (mert igen, hamar elrepül az idő, ha tisztán megéled azt), hogy akkor vagyok igazán boldog, ha mást is azzá teszek, és hogy nem kell talán mindig a középpontban lennem ahhoz, hogy szerethető legyek.

Van az a pillanat, amikor jobb csendben, a háttérből figyelve és hallgatva tanulni az igazán sikeres, „nagy” emberektől.

Őt nem azért ismertem meg, mert akartam, hogy úgy legyen. Soha nem felejtem el, hogy mennyire nem izgatott, kivel kapcsolódom, mert nem is hittem abban, hogy bárkivel még lehetek minőségi emberi kapcsolatban. Bár nem beszélgetünk a mindennapokban (végtére nem én vagyok az elsődleges kapcsolódása, hanem a férjem), de amikor összesodor minket az élet, akkor tanulok tőle. Azt is tudom, hogy okkal lett az életünk része, és szívesen támogatjuk bármilyen pozitív céljában, bármikor.

Állomások vagyunk egymás életében, de amíg velünk tart az úton, együtt száguldunk vele a sikerében, és mi is tanulunk igen, tőle, fejlődünk általa. Itt van még a közelünkben, de nem azért, mert ő is így tervezte. Egy számára nagyobb cél sodorta a mi szerény életünkbe. Egy boldog szerelem ígérete tartja vissza, mialatt összehozta őt velünk a sors. Megtapasztaltuk általa, hogy van élet a középszerűségen túl, és hogy egyáltalán nincs lehetetlen, ha az az ember kiválóságra törekszik abban a célban, amihez a talentumait kapta.

Hálásak vagyunk érte. Ő azt vallja, hogy akármilyen szituációba belép, győztesként jön ki, mert meg sem fordul a fejében, hogy lehetne másként. Nincs B opció.

Eleinte ez a gondolat szokatlanul pimasz volt nekem, aztán eluralkodott bennem a felismerés, hogy inkább vonzó ez a szemtelenül magabiztos attitűd, mintsem taszító.

Tudjuk, tudom, hogy eljön a nap, mikor elmész. Mi azonban szívből kívánjuk neked a lehető legjobbat, azt, hogy végül tényleg minden célod valóra váljon, miközben megtalálod az igaz szerelmed, aki tényleg Önmagad miatt szeret, és akivel felépíthetsz egy irigylésre méltó életet. Nem az anyagi bőségetek miatt, hanem mert együtt mertek feltételek nélkül még jobban, még többet, még nagyobbat álmodni és teremteni.

Köszönünk teljes lényünkből mindent, bízva abban, hogy mi is hozhattunk talán egy kis fényt az életedbe. Továbbá kérünk Téged arra, hogy soha ne felejtsd el: A Te sikered a miénk is.

Vélemény, hozzászólás?

Trackbacks and Pingbacks