Idővel tényleg minden mozaik a helyére kerül, és azokat vonzod be, akik helyet kell, hogy kapjanak az életedben.

Az utóbbi időben megismerkedtem egy számomra érdekes emberrel, aki azóta is folyton tanít, és felismeréseket ad nekem. A szavaival élve ő nem azért van mellettem, mert ez a kötelessége a munkájából fakadóan, hanem mert ő, mint energia van az életemben, s mások életében is jelen.

Iszom minden szavát, bár az tény, hogy nem mindegyiket fogadom be. Ennek ellenére mégis nyitott a szívem arra, hogy mindig meghallgassam őt. Érzem, hogy új utakra hív, és ez egyfajta meghívás, ami válasz arra, amit a Jóistentől, az égiektől kértem; szeretném megtalálni a rendeltetésem.

Ez az út, vonal, irány még akkor is vonzott, mikor nem voltam elég tudatos felismerni, és magamban éreztem, ahogy zsigerből lüktetett…Így születtek az első sorok. Az intuitív énem bújt elő és hagyott engem teremteni.

Mindnyájunkban ott a teremtő erő, csak szükséges előhívni azt. Nem csak az írás által teremtek, már tudom. A gondolkodásom, a szavaim, a tetteim, a viselkedésem, a kisugárzásom is teremt, életre hív emberi kapcsolatokat, élethelyzeteket.

Mindezek tudatában is még számtalanszor gyarló vagyok, de valójában ezért is születtem le, hogy meghaladjam magamat (de talán mondhatjuk úgy is, hogy kijavítsak dolgokat, lerójam a karmikus tartozást). Nem vagyok jártas a témában, bár mindig vonzott, csak nem éltem meg tudatosan a jelenlétét az életemben.

Most a vágyakozó stádiumban vagyok, amikor késztetést érzek a tudást elsajátítani. Ehhez az ösvényhez útjelző táblaként kaptam megint egy embert, aki olyan, mintha a tanítóm lenne, és valójában az is. Vagy ahogy ő hívja magát: az élet sofőrje, aki visz az úton, útmutatást adva, hogy merre lehet(ne) haladni. Aki lehetőséget kínál egy másik életre.

Talán tényleg idő, még minden kiforrja magát. Talán az első lépésekhez is az kell, hogy fel akard fedezni a világot.

Ez a föld a legnagyobb istenképző, ahogy a tanítóm mondaná.

Nem vagyok mindenre felkészülve, amit mond, és szerintem sok információt nem is tudok befogadni tőle, mert nem értem meg rá lelkileg és szellemileg se. A tudatom még korlátos, mert az elmém a külvilág ingereivel tele. El szükséges csendesülnöm, mert a benső szentélyemben rejlenek a válaszok.

Én hiszem, mert hinni szeretném, hogy én is egy olyan energia vagyok, ami túllép a munkahelyi szerepen, és ami pozitív értelemben megérint embereket, változást hozva az életükben. Erre az útra azonban meg kell érnem, de ehhez a magam határait szükséges előbb felszabni, illetve méltóvá válni mások tiszteletére, azáltal, hogy maga vagyok a lényegi, tiszta szeretet, és ebből más is példás életre gyúlhat.

Amíg dolgoznak bennem az emberi vonások, nem lehetek és nem is tudok hiteles segítője, gyógyítója lenni azoknak, akik igénylik tőlem -mondhatni- a szabadulást. Csak egy egyszerű ember vagyok, de érzem, hogy bennem és mindnyájunkban ott az isteni, ha törekszünk a jóra, és állandóan azon vagyunk, hogy a tökéletlenségeinkből lefaragjunk.

Különben is: „A Mester elérhető, ha a tanítvány készen áll”.

De vajon a Mester az egy tőlünk függetlenül Mindenható Mester, aki segít, vagy valójában a bennünk szunnyadó istenség? …Vagy él az opció, hogy is-is?

Tehát ki és mi a valódi erő, energia, isten(ség)?

Annyi biztos, hogy mindig lesznek, akik küldöttek, és a cél, hogy mint fényjelzők/útjelzők tündököljenek az életünkben.  Olyanok, akik hazahívnak, vagy meghívnak minket arra az életre, amiről a szívünk mélyén mindig is álmodtunk.

Fotó: unsplash.com