Minden percben megtalállak,

minden ébredésben megkívánlak.

Nem számít már mitől hazug a világ,

ha testem testeddel forrón fonódik át.

Pihepuha könnyű álmoktól búcsúzunk,

de egymásban ott a cél, aztán elmúlunk

a reggelben, és felold minket a pillanat,

a vágy, mint fogoly mégis benne marad.

Folyton izzik a tűz, hogy megközelítselek,

ha el is felejtesz, úgyis ismét meglellek.

Érzem, talán soha jobban, hogy ez örök,

s nem félek már tőle, Hozzád utat török.

Benne vagyok, érezd, minden mozzanatban,

a szívedben, lelkedben, még ha nem is akartam.

Egyszerűen íródik a sorsunk, eggyé válunk általa.

Az érzés végtelen, nincs, mi neki gátat szabna.

Csak érezlek, csak vágylak, együtt lüktetek veled,

miközben bízom benne, hogy nélkülem megleled

a boldogságot, amit majd más valaki nyújt Neked.

Itt az idő, nehezen, ám elengedem kezed.

Te pedig csak hunyd le könnyedén a szemed!

És mondj el egy imát értem, hogy bírjam Nélküled!

Nem akarom, hogy sírni láss, csak végre érezd,

hogy igen, Nélküled nyomaszt és fáj, de ne kérdezd,

hogy hogyan tudok búcsút venni Tőled ily hamar.

Az idő a válasz; gyógyít, bár sokszor zaklat, felkavar.

Súlyos a vád, mit magamban hordozok.

Bízom, hogy lesznek még veled eltöltött pillanatok.

Ha csak a fejemben is, de mindig létezel,

a szívem nem akar feledni, bármit teszel.

Nehéz kimondani, hogy viszlát, mennem kell,

de minden búcsú után egy új kezdet jön el.

Íródik a sorsunk, nem tudtam, hogy ez is a része.

Most itt a momentum, hogy pontot tegyek az i-re.

Ég veled, Isten áldja az utad, a lelked, a lépteid,

én itt maradok a percben akkor is, ha nem vagy itt.