Annyian bántanak, hogy aztán szép lassan megtanulsz játszani. Elengeded, hogy másoknak megfelelj, mert ráébredsz, mindig lesz, aki a földbe akar döngölni, és a bukásod kívánja.

Sokszor magamat ostoroztam, hogy nem vagyok elég jó, mert voltak olyan személyek az életemben, akik-akármit tettem-nem tudtak szeretni. Erről most már érett fejjel az jut eszembe, hogy mindenki csak annyi szeretetet tud adni a másiknak, amennyire saját magát tudja szeretni. Amikor valaki látszólag ok nélkül gyűlöl téged, úgy, hogy valójában nem is ismer és sose ártottál neki, annak magával szemben vannak súlyos problémái, amiket el akar nyomni önmagában mások bemocskolásával, hogy addig a saját terhével ne kelljen annyira szembenézni. Vigasz. De nem mondom, hogy nem ordítanék számtalanszor, amikor megtalálnak a rosszindulatú emberek, és nem látva a küzdelmeim mögé ledegradálják, aki vagyok, amit képviselek.

Szívemből kívánom mindig mindenkinek a legjobbat, hiszen én is voltam tökéletlen, gyáva, mondhatni áruló, s én is tudom, milyen tudatlanként elindulni a világ megismerésére. Azonban vannak „kéretlen önkéntesek”, akik, ha akarod, ha nem, leosszák neked az általuk nagyra becsült saját igazságukat. A gúnyt, a fájdalmat, a lenézést közvetítik feléd, s menne a sárdobálás, ha az egód győzne a szíved méltósága felett. Nem vágyom a saját egóm fényezésére, hogy másoknak belemenjek az utálat-játékába, inkább csendben meghajolok a történtek előtt, feladva a büszkeséget, hallgatva a belső hitemre. Az az ő nyomora, lelki szegénysége, amit tesz, az az övé.

„Az üres kalász fenn hordja a fejét, a teli meghajol”.

Hányszor hagyjuk, hogy megtörjenek minket mások, és így hányszor, de hányszor vonulunk vissza, magunkat tényleg kicsinek gondolva, csak azért, mert vannak emberek, akik nem szimpatizálnak velünk, akik legtöbb esetben irigységből a lelkünkbe taposnak…

Utólag visszagondolva ráébredek arra, hogy büszke vagyok magamra, mert akkor is önmagam mertem lenni, amikor a többiek beálltak a sorba. Tudom, hogy sok megaláztatással járt, de erőssé tett, s ha ez az erő nem képzett volna ki, talán nem éltem volna túl azokat a nehézségeket, amik ezután jöttek.

Minden egyes bántalom erősebbé tesz, s amikor végre eljutsz a pontig, hogy „csakazértis” megyek tovább, mert tudom mit szeretnék és meg is harcolok érte, akkor önmagad számára is szerethető leszel, tudva, hogy értéket képviselsz, hogy hiszel a magasabb jóban, s hogy akárhányszor magadnak voltál, ki tudtál lépni az erőtlenségből.

Amikor beköszönt a pokol sötétsége, akkor a menny fénye is el szeretne érni, amikor pedig kísértésbe esel, hogy feladnád, ott a megannyi biztató szó, hogy maradj önmagad, hogy senki kedvéért ne akarj megváltozni és feladni.

A legfontosabb, hogy törekedj magadba vetni a hited, mert akkor ez a hit, mint legerősebb és kiapadhatatlan forrás áll a rendelkezésedre.

Gyermekként nagyot mertél álmodni, figyelmem kívül hagyva, ki akarja tiltani az általad megélni kívánt önfeledt kalandokat. Felnőttként valami elveszett, hagytad, hogy kilopjanak belőled sok ezernyi darabot. A tudatra ébredés azonban azzal jár, hogy céltudatosan törsz erő, és tudatosan is győzöd le jóval a rosszat. Benned a tiszta hang szeretni hív, és te akkor sem fogsz gyűlölködni, ha a másik arcon köpne és köp. Te szívben felesküdtél a jóra, hisz erre tanítottak, erre neveltek, valamint a fény vezérel, nem a sötét oldal. Sajnálatot sem érzel már a gonosz emberek iránt, hiszen a maguk választása volt a hanyatló életükbe belerezignálni. Egyszerűen csak megálmodod, megléped és átéled, amit elképzeltél, mindezt úgy, hogy oda is szeretetet viszel, ahol gyűlölet van.

A bántalmazások megtanítottak még jobban az empátiára, mert akit sokszor bántanak, az tudja, milyen érzés, ha fáj, és másoknak nem akar sebet okozni. Gondosabban megválogatja a szavait, jobban átgondolja a cselekedeteit, indulatokat kontrollál, hogy méltóképp szerethessen és szeretve legyen.

„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.

Ha a saját korlátaid nem tudod napról napra legyőzni, meghaladva önmagad, akkor másokat sem tudsz végtelenül szeretni, és elindítani a szeretet útján.

Már megkaptam párszor, hogy túljátszom magam és inkább menjek el bohócnak, szimplán pedig csak tele vagyok érzelemmel, ami lehet sokszor túlcsordul rajtam. Aki azonban nem vevő az efféle intenzitású művekre, érzelmekre, előadásaimra és hanganyagaimra, az ne kövesse őket, hiszen nem szegeztem senkinek se a fejéhez fegyvert, hogy megtegye.

Szabad választásunk van, így nem szükségszerű olyan dolgokat olvasni, amik inkább bohózatra emlékeztetnek minket, mintsem művészetre.

Lehet, hogy új dolgokat képviselsz, és ez szemet szúr másoknak, de én mégis azt mondom, merj új, egyedi lenni, és a lényeg, hogy szeresd, amit csinálsz, köteleződj el mellette. Ami szívből jön, az mindig tiszta, s ami mindig tiszta, az nem akar másoknak fájdalmat okozni, sőt, inkább szolgálni, emelni, inspirálni szeretne. Abba  pedig nem fér bele a gyűlölködés, mivel ahol gyűlölet van, ott a szeretet értelmét, lényegét veszti.

Kiss Viktória