Ma reggel megláttam a FB idővonalamon egy videót, amit Szabó Péter osztott meg. A videóban Bruce Lipton saját gondolatmenetét boncolgatta, miszerint nem vagyunk az evolúció és az öröklődés áldozatai.

Azzal, hogy a génjeinkre fogjuk életünk szabályozását, azt, hogy például egészségesek vagyunk-e vagy nem, hatalmas hiba. A biológiai kifejeződésünk ugyanis azzal áll kapcsolatban, hogy mit ültetünk az elménkbe.

Ha azt mondanák neked, hogy már csak pár napod van hátra, vajon törekednél-e a legjobbat kihozni a helyzetből, vagy még inkább a betegségeden lenne a fókusz?

Nem mindegy, hogy az elménknek milyen gondolatokat adunk. Ha megtöltjük azt hittel, akkor valóban pozitív lesz a végeredmény(placebo), de ha a negatív gondolatoknak adunk erőt(nocebo), akkor csak romboló hatást érünk el az életünkben. A nocebo szó jelentése is híven visszatükrözi ezt: „ártani fogok”.

Ha tudnánk, hogy mennyire tud pusztítani a negatív gondolat, vajon élnénk vele?

Az, hogy a génjeink a hibásak, az a felelősség hárítása arról, ami valóban a mi feladatunk, hogy életünk urai legyünk. A kivitelezők mi vagyunk, a gének csak tervrajzok. Sajnos a gondolataink 70%-a negatív és fölösleges, s így könnyen lelki, illetve ebből kifolyólag fizikai betegségeket idézhetünk elő magunknak. Ha képesek vagyunk uralni az elménket, kezükbe vehetjük az életünket. Ahol a figyelem, ott az energia.

A napokban megint sokat szomorkodtam azon, hogy a páromon kívül nem érdeklek senkit, és hogy csak magunkra számíthatunk. A készülő könyvemmel kapcsolatos kiadatási teendők is megnehezítik a mindennapjaimat, mert még új vagyok a területen, és sok újdonság, ismeretlen ér, amiket szükséges feltérképeznem.

Ez a számtalan újdonsült dolog és terep pedig néha félelmetes a számomra. Hiszem azonban, hogyha a figyelmem arra fordítom, hogy minden idővel a javamra válik-ahogy a többi nehézség is egyfajta jellemfejlődést idézett elő bennem-akkor valóban csak növekedni, érni fogok általa a feladatra. Arra a küldetésre, amit a magaménak érzek, és szeretnék beteljesíteni.

Az ébredés a lélek élni akarásával kezdődik, majd az elme tudatra ébredésével folytatódik. Én úgy gondolom, hogy a lélek, ami isteni, és képes isteni szikraként még magasabb tudatosságra gyújtani a korlátozott elménk. A lélek maga a tudat, ami tudatossá tudja alakítani az elmét, ha hagyjuk, hogy a benső lélekjelenlétünk éhezze a felismeréseket.  Tudatossá csak úgy válhatunk, ha először is érteni akarjuk, mire rendeltettünk és így szívjuk magunkba az ébredést, hogy megértsük, minek a részesei lehetünk, s hogy miként. Nem a génjeid tesznek kiszolgáltatottá, hanem te magadat azzal, hogy egy ilyen tervrajznak adsz óriási erőt, hatalmat, energiát.

Amint elkezdtem motivációs hanganyagot hallgatni, jobban lettem, mert ismét csak megerősített engem abban, hogy minden tulajdonképpen energia, és hogy nem mindegy, mit bocsátunk ki magunkból, mert az valamilyen formában vissza is tér hozzánk. De ha elhisszük, hogy a gondolatokkal teremteni vagyunk képesek, máris megértjük, hogy nemcsak, hogy testünk állapotát tudjuk kontrollálni, de akár a képzeletünket is használva életre hívni a nemlétezőt azzal, hogy megelőlegezzük neki a valóságot.

A gondolataimmal nemcsak meggyógyítottam magamat, hanem a képzeletemmel az írói karrierem is vizualizálom évek óta. Látom magam előtt, ahogy köteteim jelennek meg, dedikálom azokat, és elfogadnak az emberek, de ami a legfontosabb, én fogadom el önmagamat.

Persze nem olyan egyszerű irányítani a gondolatainkat, nekem se sikerül mindig. Sőt. Amikor azt hiszed könnyebb lesz, akkor válik nehezebbé.

Nagyon mélyen kell lenni ahhoz, hogy feladd a régit, és egy új kezdődhessen el.

Eljön az a pont, bízom benne, mikor beleunsz a mocsárba, és már csak az eget szeretnéd szelni, a pillanat, mikor kinövöd a korlátaid, és tudod, hogy nem más, csakis Te vagy felelős az életedért.