Mindnyájunkban ott a lehetőség hinni, s ha a hit mellett tesszük le a voksunk, nem félünk lépni az álmainkért. A szeretetben és a töretlen hitben valóban nincs helye félelemnek. Vagy szeretünk, és megtanulunk minden körülmények között teremteni, vagy a félelmeinkkel gátoljuk a saját teremtésünk. Aki az erejére ébred, az sikerre van ítélve, de ehhez önmagában, önmagával szemben számtalan próbatételen, dilemmán, monológon fog keresztülmenni.

Mikor legutóbb fotózáson voltam a megjelenő könyvem apropóján, a fotósnak elhangzott egy olyan mondata, ami azóta is belém égett. Ő a kameralencsék mögül is megérzi, ha valaki mássá válik, és nem tud önmaga lenni, mert például fél sugározni. „Olyankor megváltozik az emberek arca, márpedig 18 éves korod óta TE felelsz az arcodért”-vallotta.

Szerencsére felszabadult voltam a fotózás alatt, úgyhogy ez nem érintett, de ha érintett is volna, a pillanatban félre tudtam rakni a félelmeimet, aggodalmait, hiszen csak én voltam és a fényképezőgép.  Számomra ezek a percek kizökkentettek a szürke mókuskerékből, és a rutinba vittek valami nem mindennapit, valamiféle oldottságot, illetve lehetőséget kicsit kizárni mindent.

Igen, mi felelünk az arcunkért…folytathatunk akármilyen csatákat legbelül, de ha hiszünk, az minden nehézség ellenére sugárzik.

Mindenkinek adva van a választás, hogy él-e az isteni énjével, ami teremteni képes, vagy pedig félszegen a sarokba vonul, feladva a céljait. Akármennyire lepleznénk a benső csatáinkat, valahogy az arcunkra van írva belső lélekvilágunk. „A szem a lélek tükre”, így mindent elárul, hogy az a szempár ragyog-e, vagy fénytelenül a kiégett lelkünkre utal.

Sosem felejtem el, ha esetleg szomorkodom is, hogy felelek az arcomért, és ezzel a tudattal a saját fájdalmaim miatt nem szeretnék másokat megbénítani. Nem kell, hogy álarcokat vegyünk magunkra, csak hogy jobb színben látszunk, de azt se hagyjuk, hogy elnyeljen a keserűség.

Éljük meg bár a hullámvölgyeink, mindig tartsuk szem előtt és a lelkünkben, hogy hatással vagyunk egymásra, s ha hittel teszünk a vágyott dolgokért, az másokra nézve is segítség, példa lehet.

Én még mindig hiszem, rendületlen, hogy ha leszületsz egy küldetéssel,

és benned van az alázat, az álmaid nem hagynak veszni.

Mindennek a titka véleményem szerint, ha az ember zsigerből megtanul hinni magában, az álmaiban, és akkor övé a végtelen.
Fény csak így lehet mind maga, mind a mások életében.

(Kiss Viktória)