A 82 éves Teri néni, aki megmutatta, hogy vannak még csodák.

Csak az átlagos, aki annak gondolja magát.
Én is sokszor gondolkodom azon, vajon hol rontottam el. Fiatalabb koromban ugyanis különlegesnek éreztem magam, s bátornak. Most szinte „csak” átlagosnak, középszerűnek, gyávának…
Az erőnket számtalanszor nem tudjuk használni, és elfelejtjük, hogy benső energiabombánk bármikor ott van értünk. Valóban. Az bármikor robbani kész értünk, ha „üzembe helyezzük”.
Igen, lesz, hogy lemondunk magunkról, s el is fáradunk benne. De jön egy pillanat, mikor megérkezik egy idegen átutazó az életünkbe, s emlékeztet minket rá, kik is vagyunk valójában, legbelül.
Nem kell, hogy gyönyörű legyél, elég, ha szép vagy, és átsugárzod a lényed mások lelkébe.

A buszon találkoztam tegnap egy 82 éves nénivel, aki egykor zongoratanár volt. Ahogy elkezdtem vele beszélgetni, éreztem, hogy töltőre raknak. Hogy lehet, hogy valaki ilyen idősen még mindig ragyog, s mer nagyokat álmodni, terveket szőni, mindezt úgy, hogy 8 éve elveszítette a férjét?
Amikor megkérdeztem, hogyan viselte a hitvese halálát, még mindig könnyes szemekkel mesélte, hogy azt hitte belehal. De talpra állt…
Annyira áradt az idős hölgy lelke, hogy az én lelkem is sodródott az övével. A nyugalom átjárt, s valahogy megbékéltem a sokszor békétlen pillanatok ellenére.
Példát vehetnénk róla, mekkora erőt életre tud hívni magában és másokban egyaránt.
Sok fiatal kiég, s már pl.25 évesen ott belül halott. Ez a néni pedig hegyeket mozgat a szavaival, a lényével, mint egy égi angyal, ha remegő testedet és zokogó szívedet betakarja óvó és őrző szeretetével.

„Légy természetes, mert minden adottságod meg van hozzá!”

Magammal hordozom azóta is Teri néni gondolatát, mint egy tükröt, hogy ne felejtsem el, minden lényemből fakadó tulajdonság adott, hogy az legyek, aki lenni vagyok hivatott.
„A mosolyod, a lényed, akár a Nap.”
Egyszer az egyik barátnőm mondta ezt rólam.

Nos…szerintem az igazi Nap maga Teri néni.

Kár, hogy hamar elérkezett az a bizonyos állomás, ahol el kellett búcsúznom tőle, s már nem mondhattam el neki. De szívemben őrzöm a pillanat minden mélységi mozzanatát, a szavait, amikkel teljesen a magasba repített engem, hogy megérezzem újra gyermeki, tiszta valómat, s hogy ismét az égre tudjak nézni, elismerve, hogy vannak még csodák.

Kiss Viktória