ADJ

Három betű…a-d-j…egy szó: adj….egy felszólítás: ADJ!…

Amikor ráhagyatkozol Istenre, a benső isteni lényed kap meghívást. Szinkronicitásba kerülsz az égiekkel, és jelet kapsz az életedben, egy üzenetet, ami válasz a lelkedben zajló dilemmák lecsillapítására. Hogy miért adtam ezt a címet a mai bejegyzésemnek? Mert ez számomra a mai nap üzenete, a kérdésemre a válasz, hogy hogyan tovább.

Az elmúlt napokban teljesen megzuhantam. Kaptam egy olyan e-mailt, ami másodpercek töredéke alatt porrá zúzta az álmaim. Ott, abban a pillanatban, mikor szembe kerültem a félkövérrel kiemelt mondat súlyával, orbitális nagy sírásban törtem ki. Nem felejtem el, édesapám szorgosan festette le kívülről az ablakunkat, amikor érkezett a levél, majd úrrá lett rajtam a roham. Annyira átadtam magam a könnyeimnek, hogy „véletlenül” elhúzódott a függöny mögülem, és ő pont munka közben meglátta, hogy valami baj van…természetesen bejött megtudni, hogy mi a probléma, miközben a párom is vigasztalt, hogy valahogy tartsa bennem a lelket. Igazából nem is az üzenet a fontos, nem a hír, ami beütötte nálam a krachot, amitől elfogódott a szívem. A lényege az, hogy hogyan reagálok rá, és hogy letisztult fejjel mit tanulok belőle, hova segít navigálni a megtapasztalásaim által vezetett válasz.

Napokig, egészen ma reggelig zaklatott voltam, mígnem elengedtem a dolgot. A csend segített nekem uralni a gondolataim, visszavezetni engem a legbensőbb tiszta érzéseimhez, a szívem hangjaihoz. Tudtam, hol hibáztam el. Tulajdonképpen ott volt bennem a válasz. Nem is akartam igazán, nem okozott belső tüzet, lelkesedést, nem váltott ki kitartást belőlem ez a célnak vélt út. Valahogy nem én voltam/vagyok, és az élet (nevezhetjük bátran Istennek) elrendezte nekem. Elrendelt egy másik lehetőséget, a nekem tartogatott VALÓDI opciót, amivel tényleg tudok azonosulni.

Éppen városba mentem ma reggel, akadt egy” röpke” állásinterjúm ott. A párom elkísért. Busszal utaztunk. Az induló járművön észrevettem, hogy nem jó az óra. Számok helyett én egy betűk világából álló keszekuszaságot láttam, mintha azt olvastam volna ki belőlük: ADJ.

Nem értettem, azonban megérintett nem is csak a gondolat, inkább az érzés: különös észrevétel ez. Biztos ráébredek a titkára.

A napom folyamán megtörtént remélt kibontakozása az üzenetnek. Könyvesboltba is becsekkoltunk, és a kezem ügyébe került egy spirituális témájú könyv. Szinte vezette valami a kezemet, hogy rátaláljak…Egy darab volt belőle, az is elrejtve a többi csodás borítójú, vastagabb terjedelmű könyv közé…De ez a könyv? Kikívánkozott a többi közül, igen,adni akart valamit. Egy felismerést, egy józanító pofont.

…Nem hiszek a véletlenekben…

Megvettük hát a kiszemelt „áldozatot”, és otthon neki is álltam falni Gunagriha Sorsnavigátor című könyvét. Ahogy átlapozgattam olvasás előtt, hirtelen megakadt a szemem az egyik meditációs nap fő címén: ADJ!…

Gondolhatod, el sem akartam hinni…Van ilyen? Ilyenfajta véletlen? Nincs. Ez a szinkronicitás. Amikor belülre figyelsz, kívülre is tágulsz. A belső energiáid elkezdenek testet ölteni a fizikai síkon is. A könyvben az állt: Ne bocsáss ki rossz energiákat! Adj mindenkinek jó szándékot és szeretetet. „A jó életünk érdekében ugyanis jót kell adnunk.”

Gunagriha hatalmas tanítómester. Még jó pár éve megjelentem egy meditációs előadásán, de nem voltam azon a tudatszinten, hogy befogadjam a felismeréseit, amiket tiszta szívvel át szándékozott már akkor is adni nekünk. Egy-két éve kb. pedig a gurujáról való megemlékezés apropóján tartottak egy kis zenés meditációs délután, és én azon is részt vettem a párommal. Még kicsi könyvecskéket is hoztunk el útravalónak, ami Sri Chinmoy Mester gondolatait tartalmazta.

Egyszerűen összeért minden mozaik. Tiszta képet kaptam. Olyannyira, hogy ma este meg is néztünk egy közel kétórás Gunagriha előadást, amit megintcsak „pont” nemrég töltöttek fel youtubra. A címe: Elfelejtettünk boldognak lenni…

Annyira egyszerű minden. Bár kőkemény meló, amikor elemi erővel, zsigerből jön az érzés, hogy akkor is mondj nemet, mikor a gondolataid igenre ösztökélnek. Nehéz feladat, de tudatosan gyakorolva és átélve ezeket a helyzeteket biztosan hazavezetnek a tiszta szív legfőbb, isteni hangjához.

Sokan vagyunk úgy, hogy belülről érezzük, valami nem tetszik, valami nem passzol hozzánk, valamivel nem tudunk azonosulni, mégis megalkuvóvá válunk, és félelemből, vagy a másik irántunk való elvárásából fakadóan igent mondunk a vágyott nem helyett. Borzasztó érzés lesz egy nem kívánt helyzetbe belemenni, még inkább átélni, érezni a következményét…Tapasztaltam.

Az őszinte beszéd, a nyitott szív, a lelkes lélek teremtheti csak meg az egy és tiszta energiát. Ez pedig egységbe olvaszt minket másokkal, és megtanulunk úgy adni, ahogy mi is szeretnénk, hogy adjanak. Áldást mondunk a másik életére, ezáltal is tanúságot téve belső békénkről. Már nem a saját boldogságunk lesz a lényeg önzően, mindent félresöpörve, hanem belehelyezkedve a másik életébe az egység-tudat birtokában boldoggá tenni felebarátainkat.

Sokat ad nekem a spiritualitás útja. Én nem kértem, csak éreztem, és meghívott magához.

Adj…üzeni.

És ha adsz, mások is adni fognak neked. Ezt cselekszi a már említett tiszta energia.

Akkor pedig életre kel bennünk a gyermeki-isteni Én, s NEM felejtünk el boldognak lenni.

Kiss Viktória