…mindig elém dobja a leckét. Szomorkodhatnék, hogy miért velem történik mindez, de az életben törvényszerű, hogy amíg nem tanulod meg a leckét, és nem építed be a fejlődésedbe, addig folyton szembe jön veled…

Olyan egyszerűnek tűnik minden, de amikor a gyakorlatba szükséges ültetni, bizony megizzadok én is. Szülői minta révén megtanultam, hogy milyen, mikor meghunyászkodom és a saját álláspontom feladom másokért. Nem merek, nem tudok nemet mondani. Szülőktől láttam el, hogy inkább befogom a szám, csak a másiknak jó legyen. Hogy sokat adok, túl sokat…és nem veszem észre, még ha belül érzem is, hogy valamely kapcsolat egyoldalú, én teszek bele többet…Egyáltalán. Én adok hozzá valamit.

Igen…búslakodhatnék, hol az igazság. Hol van, amikor könnyen elfelejtenek, és mindenki más előbbre való nálam. Olyan emberek, akik közel sem tettek annyi mindent értük, de valahogy mégis rájuk esett a választás. Csak látom, tapasztalom, hallom, hogy mindenki hazatért, megérkezett; család, gyermekek, diploma, saját lakás. És én elgondolkodom; nekem miért nem sikerül még célba érni. Aztán jön a józanító felismerés, hogy minden egy folyamat. Az én beteljesedésemnek más a módja, menete, más a megérkezésem ideje, pontja. Mást tartogat nekem az élet, de biztos nem kevesebbet. Többet pedig akkor, ha merek tenni érte, és el is hiszem, hogy az nekem jár. Ha képes vagyok befogadni. Ha hagyom, hogy áramoljon.

Nincs okom szomorúságra, hiszen Isten nem azért van, hogy kevesebbet ígérjen. Aki kívülre figyel, kívül reked. Aki belülre tekint, halad. Nem szabad, hogy más életén legyen a fókusz. Egyéni utunk van. Ugyanakkor, ha már sikerül a magunk útját járnunk és hinni is abban, hogy jó irányba megyünk, akkor tanuljunk a hibáinkból, akkor tudjuk idővel ezeket a hibákat beépíteni a fejlődésünkbe, és kitárt szívvel menni előre. Nem az a fontos, ki mit szeretne, hogy mivé váljunk, mit csináljunk. Ez a mi életünk. A saját, benső hangunkra figyeljünk.

Számtalanszor szégyenlem magam, mikor megbukom a próbán, mikor nem sikerül a megmérettetés, azonban megjegyeztem egy életre; amíg kibújok a tanulság alól, addig mindig rám köszön az újra és újra, mígnem azt nem mondom neki, hogy állj, a barátommá fogadlak és tanulok tőled…Kéz a kézben járunk, kiállunk magunkért, és együtt sikerre visszük.

Kiss Viktória