…Megbocsátottam neki. Kötelezett a vérem, de nem tudtam attól megvédeni, amit adott…Elfolytak közöttünk a bizalomra és hűségre épülő pillanatok, s már képtelenek voltunk egymás felé elkötelezettséget tanúsítani. Féltettem attól, amilyen életet él, de megállíthatatlanul, folyton hátat fordított nekem, és én akárhogy is szerettem volna, nem sikerült a saját szenvedésem árán sem megmenteni.

Mindig ott vagyok érte, ám valahogy engem kizár az életéből. Egy idő után megtanultam, hogy nem fogok mindenkivel tudni közös hangot találni, főleg, ha más tudatszinten vagyunk. Sokszor nem azért nem beszélünk, mert nem szeretjük egymást, hanem mert másról, másképp gondolkozunk, álmodunk. S amíg egyikünk szó szerint csak vágyakozik, addig a másikunk gőzerővel, minden félelmével megharcolva egy új életet építve remél.

A céljaimon a fókusz, neki más életén, és a mi lenne, ha …álmodozás. Nem bánom, hogy félreteszi a valóságot az illúzióiért cserébe; egykor én is ilyen sötét, tudatlan homályban éltem. Aztán jött a sok pofon után a fájó felébredés. Tisztán látásra jutni kegyetlenül fájdalmas, viszont hosszú távon csak így éri meg.

Talán ő is egy nap ráébred arra, hogy egy életünk van, és nagy a tét, ha éveket hagyunk üres semmiben felégetni, ha nem teszünk annak a belső hangnak eleget, ami rendeltetésszerű boldogságra hív minket. Adva van az élet, és minden egyes pillanatában ott az esély megélni azt. Ugyanakkor, ha semmibe vesszük, mondván, van még időnk, egy másodperc töredéke alatt elveszítjük lelkünk fiatalságát. Az út közben megtaláljuk önmagunk, de már csak kiégve, vegetálva, belesenyvedve a mocsárba, ahonnét ki sem akarunk mászni. Nem tudjuk milyen fent, mert elhisszük, hogy a lent jár nekünk, hogy annak a megtapasztalásaival elég beérni.

Az igazi kapcsolatban a két fél emeli egymást; nem az van, hogy az egyik a saját kárán, görcsösen meg szeretné menteni a másikat. Hagyni kell azt az embert, akinek nem kell a segítséged, akinek, ha segítő kezet nyújtasz, mégsem pacsizik veled. Makacs és vágyakozó, de üres belül és céltalan.

Találd meg azokat az embereket, helyzeteket, amik kihozzák belőled a legtöbbet, s akárhogy is végződik a nap, tudod, hogy te megtettél mindent; hittél, reméltél, szerettél és megbocsátottál…

Kiss Viktória