Te sem vagy más.

Te sem vagy más,

csak egy árulás,

s nem vagy titok, nem vagy más,

csak csalóka szívdobbanás.

Te sem vagy hős,

ki majd miattam győz,

s te sem adsz szárnyakat,

Te sem adsz nekem igazat.

Te sem szeretsz, nem is szerettél?

S mégis, elhittem, hogy száz fokon égtél,

miközben nem voltál más,

csak hamis látomás.

Te sem vagy más.

Te sem vagy csók a számon,

Te sem döntesz le szenvedéllyel az ágyon.

Te sem vagy más, csak kósza érzés,

kiben ott lappang a puszta tévelygés.

Hisz nem vagy más, mint teher,

mit könnyen elhisz a szív, de nehezen visel.

Ennek ellenére buja kéj gyötör,

Te sem vagy más; gyorsan illanó gyönyör.

Te sem vagy más.

Te is rab vagy az univerzum alatt,

s igába vonhatnálak én is…

Ám akkor utánunk mi marad?

Te sem vagy más,

csak illúziója a holnapnak,

szelek szárnyán perzselő ereje a Napnak.

Igen, könnyen elvisz Téged a szél,

mert nem vagy más,

csak lelkemben egy vágy, ami henyél…

Te sem fűtöd már a testem,

nem adsz eledelt nekem.

Te sem vagy más,

csak ki koldusbotra juttat,

hogy aztán egy morzsáért

egy egész világon át

kolduljak s fussak.

Te sem vagy más.

Te sem adsz nekem igazat.

Te sem adsz, te sem adsz…

nekem…szárnyakat.

Kiss Viktória