Vedd le rólam a ruhát,

majd hagyd, hogy bőrig ázzak át!

S ne vesd le rólam a szemed!

Hadd gyógyuljanak múltbeli hegek…

Engedd, hadd menjen a fájdalom,

ne kínozzon, repüljön, szaladjon…

És ne kérdezz, hogy válaszolhasson a puszta akarat…

Maholnap érted kelek fel, a harc abba nem marad…

Az égig lökj fel engem

törj elő a kegyelemben!

Bőrig ázott testem figyeld,

és bele kérlek, életet lehelj…

Ha pedig nem gyötör a fájdalom,

boldog lehetek, és szárnyaim eregetni hagyom…

Ne add rám kérlek irgalmad köpenyét,

hadd tanuljam meg kóbor lelkem üzenetét!

Mégis tekints, tekints Ó Uram rám,

ki eltékozolta éveit, de szívét adta tán…

A hitetlenségben is igéd vallottam,

a legnagyobb sötétséghez ragaszkodva is fényed kívántam.

És ne kérdezz, hogy válaszolhasson a puszta akarat…

Maholnap érted kelek fel, a harc abba nem marad…

Ha pedig nem gyötör a fájdalom,

boldog lehetek, és szárnyaim eregetni hagyom…

Kósza napok a semmibe fulltak,

dilemmák, melyek piszkosul belém martak…

Szikétől hágott bőröm tisztára mostad,

igen, sebeim helyettem is hordoztad.

Ó, Uram, szent igéd, tiszta a hited,

példát tőled mindenki irigyen vehet…

Hisz nálad nincs jobb, tökéletesen lényegi vagy,

Amíg ember az ember, békét nem tűr, küzdelmet arat.

Bocsáss meg nekem, ki lelkét osztotta szét,

és hagyta, hogy mérges kígyó marja keblét….

Szikétől hágott bőröm tisztára mostad,

igen, sebeim helyettem is hordoztad.

Nevethet a múlt, tapsolhat az irónia,

ma nekem élet, kinek a holnap sötét mágia.

Jól lehet, összesúgtok mögöttem,

de a szívem szándéka leplezetlen.

Csak a jót, jóért, jónak maradva,

nem áldozom fel magam többé,

Jézus vére által tisztára mosott keresztfa…

Kiss Viktória