…Az Élet Veled, és SOHA NEM ellened történik.

Belegondoltál már abba, hogy minden Benned van, ami a boldogsághoz szükséges?

Emlékszel rá, milyen volt gyermekként zsigerből hinni, és kíváncsian fürkészni a világot, felfedezni Önmagad?

Tapasztaltad-e már, hogy amikor vak voltál a történésekre, a szíved tiszta szándékával érezte és mutatta az utat, apró ajándékokba csomagolva a jeleket?

Egy jel lehet egy hang, ami emlékeztet valakire, egy arc, ami megidéz valakit, vagy egy dallam, egy filmrészlet, egy szó, egy mondat, egy ölelés…és sorolhatnám. Ingyen kaptuk mindennapunk csodáit, a kérdés már csak az, ki hagyja magát vezetni a belső intuíciói alapján.

A mai nap egy nagy tanulság volt a számomra. Valahogy az ember akkor kezd megvilágosodni, mikor a legkevésbé sem számít rá. Mikor „becsukja a szemét”, elzárkózik a világtól, vagy bármi, csak ne lássa, ami kint zajlik. Bent ilyenkor csend telepszik a lélekre, és elfelejtünk nem látni, mert magától értetődő, természetes, hogy látunk. Látjuk, hogy körülöttünk vannak nehezebb sorsú emberek, le nem játszott csatáikkal, belül dúló dilemmáikkal, na és a megmászhatatlannak tűnő hegyek…kihívások, melyekről azt gondoljuk, megoldhatatlanok nemcsak mások, magunk számára is. Ezek valóban külső impulzusok, történések, ugyanakkor belülről is égető érzések, gondolatok, amik elveszik a fókuszt az igazi lényegről, a szívünk hangjáról, a csend értékéről és a hála érzetétől.

Szóval a mai nap…

Egyszer csak világossá vált számomra, hogy mennyit sirattam azokat az embereket, akik már csak a múltam részei. De miért is?! Kaptam helyettük (még ha észre sem akarom venni, vagy szimplán csak észre sem veszem) olyan személyeket az életembe, akik valami fontos üzenetet hordoznak a számomra. Új egyének, egyéniségek, akik nem ellenem, Értem vannak. Nem mindig szükséges nagyon közel engednünk magunkhoz naivan másokat (örök tanulság!), sokszor elég, ha „csak” a pillanatnak élve jól érezzük magunkat, és kellő távolságból a másikért vagyunk, fel-felemeljük egymást. A közelharc sebeket okozhat, de a távolság gyógyító erővel hat át, ha megfelelően kezeljük azt. Engem erre tanított a karantén. A belső elcsendesedésre, paradigmaváltásra, újfajta meglátásokra, arra, hogy lezárjam, ami volt, azért, hogy lehessen, ami nekem adatik ott fentről, ha engedem, hogy megtörténjen. Hadd áramoljon a végtelen, hiszen annyi minden múlandó!

…Amikor ma csontkovácsnál voltam, azt mondta nekem a csontkovács fia…

” Számomra minden elmúlik, de a kisgyermekem arcát soha el nem feledem!” …

 Neked van olyan ember, olyan dolog az életedben, ami annyira nyomot hagy Benned, vagy annyira mélységes a kapcsolat köztetek, hogy egy élet is kevés lenne megélni vele azt a megannyi közös csodát?

Egy univerzum sem létezik, amiben élve el tudnád felejteni, mert nem is akarod. Örökre a részed. Egymás részei vagytok.

Hányszor történik az, hogy ránézel valakire, és érzed, valahol egyszer utatok összeért…?

„Az idő dolgozik, minden más csak akarat kérdése” -mondja a csontkovács fia, és én elhiszem, erőt merítek belőle, hogy igen, ha látom a célt, ha ilyen elcsendesült időket is a céljaim szolgálatába állítok, ha azokon a fókusz, akkor tényleg csak idő és akarat találkozásának a kérdése, hogy a lehetőség ott álljon újra a küszöbön…

Te észreveszed, beengeded az életed apró csodáit oda a zúgolódó szívbe?

Hiszel neki, hogy minden úgy jó, ahogy van, és a többször emlegetett Nagy Terv része?

Csendesedj el, fordulj befelé, és ébredj rá, az erő, az akarat, a csoda BELÜLRŐL indul kifelé, és nem fordítva!

A rendszer az otthonodba zárt. De hát nem a legjobb otthon lenni? Tudom, hogy nehéz, hogy kiszámíthatatlan és kilátástalan a jövő, de talán ez karantén a módja annak, hogy Te is szintet léphess, és valami egészen merész, elképesztő dolgot vihess végbe, ha akarod, ha teszel érte, ha a csendben is megtalálod a csodát…

Tiszta szívemből kívánom, hogy az égiek egyengessék a Te utad is, és érezd, nem a félelem, hanem valami sokkal nagyszerűbb lakozik Benned, és vár Rád….

Kiss Viktória