Játszi könnyedséggel idézem a múltat. Rágódtam rajta, poklot jártam érte, de végül letettem, és bár el nem felejtettem, beépítettem a személyiségbe a megtapasztalásaimat.

Te is képes vagy rá.

Tudom, hogy a külvilágból jött riadalmak elvonhatják a fókuszt, de aki TUDATOS elmével és ELTÖKÉLT szívvel él, Ő MINDIG VISSZATÉR ÖNMAGÁHOZ. Tudja, mit akar, és igen, VALÓBAN, MEGHARCOL ÉRTE!

Sokszor voltam, talán a mai napig is néha görcsös, amikor uralni akarom a pillanatot. Kontrollálni AKAROM, és ebben nincs benne még a szeretném se, csak a megerőszakolt akarom. Akarom…akarom átvenni a hatalmat, s közben elvesztem a spontaneitásom, a rugalmasságom, ezáltal az önbecsülésem is. Ha belegondolok, nem bízok eléggé magamban ahhoz, hogy képes legyek az akkor és ottban megoldani a belül dühöngő frusztrációt. Csak elhiszem, hogy meg tudom tenni, de ez a hit látszólagos, ha a lelkemből a félelem ordít. Tudom, hogy gyáva vagyok, de nem fogadom el, és olykor kifogásokat gyártok én is. Szükséges hát, hogy bele merjünk állni az adott élethelyzetekbe, és sok-sok gyakorlás útján egyszerűen csak „tudattalan tudatosan” átlebegni az életünkön. Nem rohanni, nem gázolni, nem átfutni egy életen, egy életet…Csak játszani, szeretni, nevetni, merni, a céljainkért minden nap tenni.

Talán közhelyesen hangzanak ezek a mondatok. Talán sokan elmondták már, de amikor a hétköznapokban összefutok egy-egy ismerős arccal, látom rajtuk, hogy hitehagyott, „szegény embert az ág is húzza” kisugárzással, lehajtott fejjel –már bocsánat a kifejezésért, de.…-valamit makognak…

Látni és érezni egy emberen, ha nem hisz. Kiérződik a kommunikációjából, ha nemcsak a hite hagyta el, de a szavai is erőtlenek, nincs benne meg a tűz, akarat, „csak a nap felé” mentalitás.

Vajon akik önfejlesztő könyveket olvasnak, és eljárnak például ilyesféle előadásokra, hogyhogy nem válnak elég éretté az elhangzottaknak a megértésére, és nem csak meghallására…? Van-e egyáltalán valaki, aki arra a szintre is eljut, hogy felfogja a számára közvetített információt, és a saját nyelvén le is tudja megfelelően fordítani…?

Hála Istennek, biztosan…

Mi okozhatta ezt a hatalmas megéretlenséget az érzelmi intelligencia szintjén?

Vajon családi minták, generációkról generációkra szálló örökség nyomán? Vagy a mai kor rendszere?

Nem érdekes, ki a felelős. Ami számít, hogy Te vállalod belőle a részed, és elfogadva, ami volt, utat tudsz engedni az új élményeknek, tapasztalatoknak, tudásnak…Be vagy képes fogadni azokat.

Magadhoz öleled a múlt kincseit, de a romos kacatjait is, és ki mered mondani, hogy a részed, akkor is, ha elmúlt. Általa lettél, aki vagy, tanultál belőle. A kincsek többre sarkallnak, valami nemesebbre. A romok alázatra nevelnek, hogy SOHA NE FELEDD EL; EGYSZER TE IS ELINDULTÁL…

Kiss Viktória