Hol az a tűz, ami vágyat szül?

A kényes naivitás a szívemben ül.

Hogy lehet, hogy elhiszem még?

Hogy csillagfénybe nyúlik az éjsötét.

Hol van a szikra, ami belobban csendesen?

Képzelt világát vesztve alszik a mélyben…

Hol vannak mesék, álmok, ígéretek?

Hogy kívánhat ilyet, aki hazátlan tévelyeg?!

Hol van a lélek, ami folyton szeret?

Időtlenül és békét kötve csodákat teremt meg.

Nem kell a viszolygás! Hadat üzenek a múltnak.

Hol vannak idők, mik soha el nem múlnak?

Mi pótolja azt, ami volt, és hova vezet az ösvény?

Jövőbe kapaszkodó, égben kötött isteni törvény,

ami jót akar, ami betakar, ami remény ad élni.

Ne add oda a szíved! Csak tanulj meg bátran kérni…

Múló árnyak homályában felnézek az égboltra,

és már tudom jól, hogy van fény, van remélt haza.

Van tűz, bár benne rejlik a naivitás is.

Akkor is elhiszem még, hogy van, ami reális.

Nem kellenek a könnyek! Képzelem tovább,

hogy nem is oly mostoha, ahogy létezik az álmokon át.

Kiss Viktória