Édes nesz hemzseg a tudatomban,

mint hétköznapi hős kutakodtam.

Azt hittem, megtalállak könnyen,

ahogy a múló nyár az őszbe szökken.

Imákkal kértelek, mint fényt a sötétségbe,

de Isten most mást kívánt futó életembe.

Árnyakkal táncolok, könnyeimmel bódulok,

s üres lelkemmel térdre borulva koldulok.

Olyan ez, mint amikor édesanya és gyermek,

áldott kapcsolatban épített bizalmas kötelékek.

Hű vagyok Hozzád, ha kiejtik a nevedet,

pedig semmibe teng a közös szeretet.

Egy irányba fordul az óra, falak és zaj,

monotonitás, naivitás és halk moraj.

Mintha szólítanál, de nincs közös nevező.

Képzelgek, bár nem létezel; tudatosítja az idő.

Felnézek közben Messengerre, a Face-re,

láttad, de nem érkezett válasz az üzenetemre.

Néha még futó pillantást vetek a monitorra,

aztán rádöbbenek, nem talállak, hiába látlak online módba.

A zöld pötty a beceneved mellett semmitmondóan villog,

én adtam szikrát a tűznek. A csendtől teljesen megbolondulok.

Mégis édes nesz hemzseg a tudatomban,

ahogy igéző verset írok Neked a OneNote-omban.

Isten ennek ellenére másra adja áldását az életemben,

mégsem felejtem el, hogy Veled együtt, egyszer léteztem.

Egy irányba fordul az óra, falak és zaj,

monotonitás, naivitás és halk moraj.

Mintha szólítanál, de nincs közös nevező.

Képzelgek, bár nem létezel; tudatosítja az idő.

Kiss Viktória