Angyal, szólj hozzám,

hallasd a hangod, csendben, némán,

miközben ébredő orkán bennem s vad tajték,

merre menjek, ha egyáltalán akarnék?

Őrködj felettem, őrizd szívem,

teremjen békét bennem lappangó hitem!

Mikor éhes elmém körbe fonja álmom,

és elhiszem, hogy elvétve is megtalálom…

Jöjj közelebb, tiszta fehér öltözeted fénye,

rám ragyog, de én nem megyek színed elébe.

Hisz ki hitetlen néha, nem méltó hozzád.

Kísértésekbe esve várom, hogy erős lelked add át.

Nem kérek mást, csak megtisztulást hódolás helyett,

amikor a fejemet lehajtva a démoni hang bennem hemzseg.

Angyal, mondd: „Csodaszép, ha szereted,

mindazt a célt, ami a sötétségben is fényt ad neked.

Ne mondj rá nemet, engedd el magad, hadd sodorjon az ár,

olyan útért, amit te bejártál, hidd, nem kár…”

Végtelen gyönyörbe mártott képzelet,

Angyal, kérlek, súgd azt a nevet,

ami vigaszom, mikor véka alá rejtett gyertya ég,

s nem táplálja más, csak piszkos csönd, és… csonkig ég.

Meztelenül állok előtted, lásd, milyen gyarló a lélek,

ha a szív vágyaktól zabolázva érzékiségbe téved.

De Te csak őrködj tovább, ne tűrd, hogy szívem ostoba,

ha kínoz is egy hang, egy illat, egy kép, hadd vesszen a porba!

Angyal, csitíts mély álomba engem,

hogy meggyötört testem elernyedjen!

S mikor éhes elmém körbe fonja álmom,

kérlek, ne hagyj halni, gondolkodj el imámon!

Tudom, nem vagyok méltó hozzád,

de a porba térdelve is gondolok Rád.

Kinek tiszteletre méltó végtelen hite,

az vajon mindenképpen érti-e?

Hogy minden út hozzá vezet,

és megbocsátást csak tőle kap, ki örökre elveszett.

… Végtelen gyönyörbe mártott képzelet,

Angyal, kérlek, súgd azt a nevet,

ami vigaszom, mikor véka alá rejtett gyertya ég,

s nem táplálja más, csak piszkos csönd, és… csonkig ég…

Kiss Viktória

2020.10.30.