Csodás fejlődésen ment keresztül.

A legnagyobb tanítómestere az idő volt, ugyanis az idők távlatából ébredt rá, hogy nem kell várni a szeretetre, egyszerűen sugározni szükséges azt. Akár a mécses Mindenszentek ünnepének fagyott csendjében, megvilágítva a szürke betondzsungelt, fényerejét nem méricskélve, csak a lehető legnagyobb teljességgel égve és bízva az univerzum végtelenjében.

Nem szabad nekünk sem magunkba fordulni, és holmi porszemnek érezni a létünk, azt gondolván, nemhogy nyomot nem hagyunk másokban, mi sem vagyunk még egy nyom se a mindenség úttalan útjain…Azt sem várhatjuk el, hogy más hozza el számunkra mindig a szeretetet, a fényt, a boldogságot.

Mi magunk legyünk a ragyogó, véka alá nem rejtett Szeretet melege, amely folyton a világba kisugárzik. Kilép a dac, az ego sötétjéből és alázatos szívvel a másik felé fordulva örömet hoz.

Halott a lélek, ha nem kap szeretetet. De még inkább, ha nem is ad. Amikor szeretetet vetsz, azt is aratsz, csak ne várd el kérlek, hogy úgy arass valamit, ahogy szeretni képtelen voltál!

Néha egy jó szó, egy bajtársi vállveregetés, egy hűséges csók, egy baráti ölelés megpecsétel mindent. Mert szeretni nem ígéret, döntés. Szívből, lélekből, tettekből fakadó sugárzás. Tudatosan, vagy zsigerből, de nyitva, teljes odaadással az embertársak felé.

A szürke betondzsungelekről jut eszembe…Jó és szép a világ, ha a távolból, a háta mögött se káromoljuk a másikat, hiszen nem tudhatjuk, milyen küzdelem áll mögötte, milyen harcokat él át. Eljöhet az a nap, amikor felszólal a lelkiismeretünk, ám már nem tudunk bocsánatot kérni tőle, vagy éppen elmondani, hogy a dac mögött végig szerettük őt, mert akkor már késő lesz. Ne hagyjuk, mint mérges gyomokat elsarjadni a szeretet virágágyását, inkább puhán, szárnyakat bontott lélekkel emelkedjünk, hogy emelhessünk!

Az igazi erő az, amikor úgyis tudsz szeretni és adni, ha nem vársz viszonzást. Feltételek nélkül, gyermeki lelkesedéssel, boldogsággal öltöztetni fel mások arcát, ez a valódi történelem, amelyet nem írhat felül semmilyen más jelentőség.

Hatalmas fejlődésen ment keresztül.

Ráébredt arra, hogy fénymunkás, és hogy tette nemcsak áldás, ha szeretetből fakad, de nyom is az eltévedt, fagyott lelkek sötét dzsungelében. Amikor előbb szeret és ad, és aztán még örül is annak, ahogy mindez fénylő csoda az emberi ego tébolyult csapdájába rejtve.

Kiss Viktória

2020.10.06.