Eleinte hangos vagyok, és nem csak szeretném, görcsösen akarom is, hogy láss. Mindent megteszek, hogy megragadjam a figyelmedet a körülötted impulzusoktól lüktető térben. Ez azonban nemcsak a Te esetedben van így. Sokszor koldulom a szeretetet.

…Nem sok emlékem van a gyermekkoromról, főleg a szülőkkel kapcsolatban. De az bizonyos, és arra jól emlékszem, hogy a lelkesedésemből csúcsfokon izzó tűz nem talált utat arra, hogy megélje a futótűzként terjedést. Érdemi válasz ugyanis soha, de soha nem volt az álmaimra, és érdemi cselekedet sem támogatni. Az évek megtanítottak arra, hogy nem is kell könyörögni, középpontban lenni a szeretetért, és magyarázkodni azért, hogy kivé szeretnék válni, és mik a terveim. Tudom, hogy abban az időben, még a legelején lényemből jött a hang, hangosnak lenni, most azonban megtanulom szép lassan, tudatosan, hogy maradjak észrevétlenül is látható.

Már nem akarok „nagy szám lenni”, és nem tervem, hogy mérhetetlenül nagy hegyeket mozgassak meg. Vannak még titkos, de mégis valahol nyilvánvaló céljaim, amikhez hitet kell nyernem, és amúgy sem szeretném, hogy addig hangosan, üresen csengő szavak nyomán teret kapjanak. Most elég a gondolat melegsége, hogy lehetne, hogy tehetek még érte, és ez erőt ad. Ahhoz is, hogy felejtsek, ahhoz is, hogy nyerjek, hogy végül győztesként jöjjek ki a megmérettetéseimből…

Idő és pénz. Kétfelől jövő nyomás, közben mindkét dolog „csak” eszköz a beteljesedéshez, és könnyebben kéne kezelni a köréjük épített vákuumlétet. Fogva tartják az embert, mókuskerékbe és kényszerből vállalt kötelezettségekbe hajták őt, ha nem elég tudatos.

…Én is a csapdájukba esek, pedig gonosz hang és félelemből jövő indíttatás köréjük építeni egy lufiéletet. Mert ha nem hajtasz, ha nem választod a könnyebbik utat, a kifogások útját, akkor igenis szembe kell nézni azzal, ami az út közben végig rejtve maradt. És idővel szembe kell nézni, felszínre kell hozni. A lufi pedig akármilyen színes, végül úgyis kipukkad…

Nem ellenség az idő, nem ellenünk dolgozik: segít feloldani múltbeli blokkokat, megoldani lehetetlennek tűnő szituációkat, átírni már determináltnak hitt dolgokat, feldolgozni feldolgozhatatlannak hitt élethelyzeteket és  gyógyítani a sebeinket…

…Nem kell, hogy most legyen ideje az ébredésnek, de a tudatnak mindig Benned szükséges élnie, hogy egyszer úgyis fel kell ébredni; el szükséges számolni Önmagaddal. Nem azért, mert más mit gondol: a lelked békéje az ára.

Ne tagadd meg magadtól se az eszközöket, se magát a célt, hogy azzá válj, aki lenni vagy hivatott!

Rádöbbentem arra, hogyha talentumainkat (mint eszközeinket) „használatba vesszük”, és rálépünk, mert rá akarunk, rá merünk lépni a valódi rendeltetésünk útjára, az lesz igen maga az út, a cél, a hazatérés, és a szerelem is Önmagunkban.

Ez pedig mit jelent? Felszabadító igent a létezésre.

… Eleinte hangos vagyok, és nem csak szeretném, görcsösen akarom is, hogy láss. Mindent megteszek, hogy megragadjam a figyelmedet a körülötted impulzusoktól lüktető térben. Ez azonban nemcsak a Te esetedben van így.

Sokszor koldulom a szeretetet.

Fokozatosan azonban Önmagam felé fordulok, és hagyom a szemeim csillogni, ahogy belobban a vágy. Nem azért, hogy mástól várjam a megerősítést; végre Önmagamért az úton.

Ha pedig a tűz végre futótűzként teret nyer, Önmagam miatt leszek csendesen is hangos, motivált, erős a teremtésre. Könnyebben fogadom el és így szeretem is Önmagam.

A benső gyermek, akit pedig egykor figyelmen kívül hagytak, semmibe vettek és lenéztek, most nyugodtan sírhat legbelül, mert társra lelt. Rám, Önmagára.

Lelkét tisztító zokogása után pedig megírhatja azokat a fejezeteket, amiket mindig is megírt volna, és megálmodott magának.

Sok erőt kívánok Benső Gyermekem, hogy végre Önmagad merj lenni, és elég bátornak lenni végigjárni az utat, ami csak a Tiéd. Ezt tudd, inkább érezd, és ne hagyd, hogy bárki is letérítsen újra, vagy még mindig erről az ösvényről…

2025.12.28.

JKV

Fotó: ChatGPT