Vajon akarod-e még a múlt dohos illatát?
Megélni, ahogy az ég csókotoktól csillagplakát?
Ott ragadni a valahol elveszett égő tűzben?
Ami megtisztít, hiába élsz újra e vágyakozó bűnben.

Vajon esküt tennél-e még a szóra, hogy „Szeretlek”,
vagy szőke hajad dús lombja hullva, fogyva remegne meg?
Felrepülni lecsengett idők ormán, ahol hegyeket mozgat a szél.
Ami nem fél, nem ígér, de a szerelemért harcba kél…

Vajon mit mondanál neki, ha előtted sétálna el?
Extázisba esnél és könyörögnél, hogy még kell?
Titkolnád, hogy a fény sötétben is ébren van?
Ami a részeddé válik, az a Tied is, akarva-akaratlan.