Elmélkedéseim

Emlékszem Jézus szavaira…

By

Maradj jó akkor is, amikor feledésbe merülsz!

Egy idő után meg fogod érteni, hogy nem a másik ember miatt szükséges jóságosnak lenned, azért, mert titkon viszonzásul várod, hogy majd ő is jó lesz hozzád.

Minden ember eleve jó, és lelkükben ott a fény, de sokan a sötétség mellett döntenek, azonban legyél a világosság akkor is, mikor elárulnak ezért a bizonyos sötétségért, és hűtlenekké válnak Veled szemben.

Emlékszem Jézus szavaira, miszerint így fohászkodott, könyörgött eltévedt nyájáért az Úrhoz: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután szétosztották a ruháit, és sorsot vetettek rájuk, Ő mégis hatalmasabb volt a legyőzhetetlennek tűnő sötétségnél, mert a lényéből egyszerűen „csak” szeretett, és lelke határtalan és tiszta fénye még a leggyötrelmesebb óráiban is kiragyogott a térbe.

Jézus erős tudott maradni, amikor én sok esetben nem tudok: a legmagányosabb perceimben…Ő ezen elhagyatott perceiben sem gyűlölködött, nem ítélkezett, nem kívánt árulóinak büntetést, pedig szomorú lehetett és igen, nagyon magányos…

Én hányszor vagyok úgy (ámbár törekszem fejlődni), hogy ítéletet mondok a másik felett, mert ő is követ dobott rám, csak elsőként. Játszmázom önmagammal, az egommal, gondolatban a másik embertársammal, mert mondjuk nem úgy viselkedett, ahogy én tőle azt vártam volna, sőt, még el is árult az első adandó alkalommal.

Jézus tanítása a szeretet, és Ő Maga Az, mert nem csak üres szó volt ez tőle, hanem egy olyan megrendíthetetlen életmű, amivel valóban saját maga tanúskodott az igaz szeretet meginoghatatlan erejéről.

Nem leszel mindig jó ott, ahol szeretnél jó lenni.

Nem mindig fognak értékelni, sőt, akárhogy cselekszel, ellened beszélhetnek, hamis képet festve Rólad.

Te menj tovább őszinte szívvel, és ne akard, hogy az élet megbosszulja magát rosszakaróidnál, hanem kérd,  hogy  egy nap érthessenek hozzád hasonló értékrendű emberek, akikkel önzetlenül tudsz kapcsolódni. Valamint, hogy a Téged bántalmazók is békére találjanak, hiszen aki önmagában békére lel, másokat is tényleg békén hagy.

Maradj jó akkor is, amikor feledésbe merülsz!

Maradj jó akkor is, hiszen valahol várnak Rád, és úgy szeretnek, ahogy vagy!

 

Vélemény, hozzászólás?

Trackbacks and Pingbacks