Ahogy pötyögök a klaviatúrán, hirtelen lelki szemeim elé vetül, hogyan elrepültek felettem az utóbbi hónapok, az elmúlt 1 év is. Furcsa belegondolni, és nem is kell, hogy ki voltam egykor, hogy milyen alacsony energia-, tudat-, és életszintről érkeztem. Habár bennem is eleve adott volt a jó, ugyanakkor a rossz tulajdonságaim is munkálkodtak bennem, így idő kellett hozzá, ahogy még ma is, hogy tudjak önmagam barátja lenni, legyőzve a folyton bennem, s általam uralkodni vágyó sötétséget. Azt a sötétséget szükséges megtanulnom a fényre hozni, ezáltal eloszlatni, ami másokra vetülve is ártani akar. Ez a rossz jellem akkor lesz meghatározó, ha a külvilágon a fókusz, és beengedem eme világ romboló impulzusait, például mások felém vetített gyarlóságait.

Az utóbbi egy évben megtanultam kitartóan dolgozni annak ellenére, hogy néha úgy éreztem, be vagyok csapva…Bár szépnek láttam a helyzetet a maga nehézségei ellenére, belül lüktetett az érzés, hogy többre vagyok képes. Az élet azonban kegyes, és azért volt szükségem az adott megtapasztalásokra, hogy felismerjek a végtelen erőmből újra egy darabot, illetve, hogy rádöbbenjek újra meg újra, miszerint egy átmeneti világban az emberi kapcsolatok tényleg mennyire mulandóak; nem éri meg ragaszkodni senkihez, főleg nem elvárni a másik embertársamtól, hogy olyan legyen, amilyennek én őt megálmodtam magamnak. Akármennyire ijesztő (de talán pont ez az élet szépsége), hogy mi játsszuk a főszerepet, és a legfontosabb dolog rajtunk múlik: hogy hogyan alakítjuk a sorsunkat, vagyis mit kezdünk a felismeréseinkkel, megtapasztalásainkkal, miképpen reagálunk a változó és képlékeny világ szeszélyes hatásaira.

Amikor beengedem a sötétséget, egyre nagyobb teret nyer; egy halvány szikra is elég neki, hogy lángokba borítsa a lelkemet, és nem ismerve magamra, másokra hárítsam a belső instabilitásom, félelmeim, kétségeim, hiányosságaim. Attól, hogy más a bukásom várja rosszindulattal, irigységből, nekem nem szükségszerű visszapasszolni a negatív energiacsomagot. Sőt, annál jobban tudnom szükséges, hogy én nem ezt az utat szeretném választani. Minél inkább örvénylik körém a sötétség, annál inkább igent kell tudnom mondani a fényre. Az élet valóban kegyes; mindenkinek adva van a lehetőség, hogy a lehető legjobbat kihozza önmagából; Isten eleve jóságából fakad, hogy teremteni tudunk, ha hittel a fény felé nézünk, akárhogy is nyelne el minket a sötétség.

Amikor akár csak egy gondolattal is gyűlöletlavinát indítunk a másik felé, az olyan, mint egy rosszul címzett levél; visszaküldetik a feladónak. Ez pedig tudjuk mit jelent…Persze nem ezért szükséges jónak lenni, hanem mert egyszerűen megtapasztalva, jónak lenni tényleg jó.

Azt viszont nem tagadom, hogy az utóbbi időben beszívtam annyi negatív energiapakkot, amennyit csak lehetett. Talán ez is az oka annak, hogy változtatni, lépni, megújulni szerettem volna. Egy mérgező atmoszférában erőlködve ugyanis a saját fényed is kialszik; a többséggel felveheted a harcot, de értelmetlen. Ott van szüksége Rád a világnak, ahol értékelnek is hosszútávon. A hozzád méltatlan emberi kapcsolatok, élethelyzetek szükségesek a jellemed nemesebbé válásához, de nemes csak nemesek közt lehetsz.

Eljön az idő, mikor hiányosságaid legtöbbjét tudatosan az erődre tudod fordítani, és ott leszel, ahol valóban, mindig, napról napra csak várnak.

2024.03.09.

Jakab-Kiss Viktória