Hálás vagyok a 2023-as évemért.

Ahogy visszatekintek, azt érzem, hogy bőség vesz körül, amit én magam teremtettem Önmagam számára. (Ez azonban nem ment volna azon emberek nélkül, akikkel együtt megírtuk, megéltük 2023 évét).

Írnám, hogy az önmagamba vetett hitem miatt jutottam el idáig, de még most is kevésnek érzem magam, azt, amit eddig elértem. Inkább azt mondanám, hogy alapjában véve bennem van az érzés, hogy nem lehet annyi az életem, amennyi, ha egykor kijöttem onnan nagyon mélyről. Mondjuk ez is egyfajta hit; abban, hogy célom van még itt lenni, hogy eszköze vagyok egy nagyobb jónak, hogy igen, okkal tudtam meghaladni eddig is önmagam. Néha még elkeserít pár „mi lett volna, ha”, mint például, ha jobban hiszek magamban, és ha mondjuk a céljaim terén nincs B opció, mert csak a siker játszhat szerepet.

Ebben az évben is voltam gyenge, hoztam rossz döntéseket, voltam elégedetlen és hálátlan, de mindvégig bennem élt a törekvés, hogy ki akarom magamból irtani ezeket a régi berögzült gondolati sémákat, érzéseket, benső dilemmákat.

A kétség gyakran dominál az életemben, régről hoztam ezt. Mégis, valahogy elkezdődött egy nagyszerűbb élet, és nem tudom megmagyarázni, hogy miért és hogyan.

Kitartóbb lettem? Jobban törekszem befelé figyelni?

Ha el is árad az elmémben a negativizmus, akkor is azonnal rákontrázok egy jó gondolattal. „Nem győzhetsz” – mondom annak a régi hangnak, és bár van, hogy visszahúz és a lelkemben harsányan visszhangot ver a kárörvendése, annak ellenére megyek tovább abban a hitben, hogy lesz pillanat, mikor ez a nehéz időszak is a javamra válik majd, így még feljebb jutok. Nem a ranglétrát törekszem megmászni, nem…sokkal inkább meg szeretném élni a lelki fejlődésemet, és mindent a lélek szolgálatába állítani, hogy az megérezze, amire születni hivatott; a teljességet.

Ez az év új találkozásokat, egy valódi, igazi szövetséget, több tudást és újabb felismeréseket adott nekem. Ebben az évben már elsősorban nem írónak éreztem magam. Úgy tapasztalom, hogy olyan felelősségteljes feleséggé váltam, aki tudja, hogy a közös teremtés van élete középpontjában, aki tényleg felelősséget vállal önmaga döntéseiért. Akinek már nincs olyan, hogy „én”, hanem a „mi” létezik.  Aki már nem kifelé figyelve vágyja a megerősítéseket, hanem a pillanatnyi elégedetlenségei ellenére tisztán érzi, hogy azt önmagától és a lelki társától áldásként megkapja. Hálás vagyok azokért az emberekért is, akik akár egy jó szóval, vagy öleléssel rávilágítottak az értékeimre. Azokért egyaránt, akik az életem részei szeretnének lenni, és a legfontosabb kincsüket áldozzák rám: az idejüket. Azokért a személyekért, akik nem a kifogásokat bizonygatják, hogy miért nem lehet megtenni ezt-azt, hanem áldozatkész lelkülettel kedvességüket, idejüket, lelkük egy tiszta, őszinte darabját adják a másiknak, adták nekem önzetlenül.

Tudnék kiemelni pár személyt, akiktől sokat tanultam idén, de bízom benne, hogy ők enélkül is érzik kiemelkedő jelentőségüket az életemben. Csak azokat a pontokat emelem ki, amiket tanultam tőlük:

Sikerorientáltságot – érzést, mikor eltökélten látod a célt, és beleteszed az időd, energiád, hittel tekintve előre, hogy csak a siker opciója létezik.

Önzetlenséget – olyan mértékű szeretetet, amin nem fog se tér, se idő, se pénz, se semmilyen ártó pletyka. Kitartotok egymásért, kölcsönös a kapcsolat, és nincsenek hánytorgatások. Tisztelet, bizalom, mélysége szeretet van, akkor is, ha nincs kimondva, mert nem a szavak, hanem ami a legfontosabb, a tettek beszélnek.

Bölcsességet – Új felismeréseket, új szemléletmódot és mentalitást. Paradigmaváltás történik folyamatosan a háttérben, még ha úgy is tűnik, konokul ragaszkodom a régihez.

Nos, mindenkinek van valamiféle szerepe, így tulajdonképpen mindenkinek hálás vagyok, akivel összeért az utunk ebben az évben (is). De talán az a legszebb, amikor lehullanak az álarcok, megtörnek a szerepek, és csak mi létezünk, az a konkrét kapcsolat, kötődés, ami által a lelkeink összeérnek. Nemcsak a szerelmet értem ezalatt, hanem minden olyan érintkezést, ahol megszületik egy intim szféra, egy bizalmi, támogató közeg, amiből mindahányan táplálkozunk.

Egy lélekben csak úgy éghet tűz, ha van valaki, vannak valakik, akikben benne van a szikra, hogy azt másokban lángra lobbantsák. „Mert benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban”. Valahogy így szól az egyik kedvenc idézetem.

Erősek vagyunk önmagunkban is, hiszen egyedi teremtőerőnk van, de a közösség szellemében a legerősebb a Szeretet, ami a valódi erő és hatalom. „Ahol ketten vagy hárman összegyűltök az én nevemben, én ott vagyok közöttetek” …Ebben a bibliai idézetben ott lakozik a kulcs. Ez az idézet egy másik kedvenc, amit a magaménak érzek.

Nagyon köszönöm Mindenkinek, aki ebben az évben az életem része volt, legyen jó vagy rossz szándékkal. A jót megáldom, a rosszból tanulok.

Bízom benne, hogy ezzel az évvel is Mindannyian többek, jobbak, nemesebbek, erősebbek lettünk, valamint abban is, hogy aki feladta volna, és mégsem tette, az bizonyságot nyer arról, hogy megéri igenis továbbmenni, illetve jól is tette, hogy az Élet mellett döntött.

Nem szeretnék önsajnálatba merülni, de aki tudja, hogy honnét jöttem és ennek ellenére itt vagyok, annak ott lehet a fény az alagút végén, hogy mindig van kiút, és mindig van előre.

Nézzünk a fény felé akkor is, ha nem is mindig látjuk. Tényleg minden árnyék mögénk kerül. S hogy miért? Mert azzal, hogy előre tekintünk, bizalmat adunk a folytatásnak.

Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani azoknak, aki végig kísérik az életemet fentről, és az intuícióm, a lelkem által beszélnek hozzám. Akik a rossz döntéseim ellenére is megértenek, és mindig tesznek azért, hogy új lehetőségek nyíljanak meg előttem. Óvó szeretetük mindig átölel. Akkor érzem magam a legerősebbnek, mikor áradó szeretettel új esélyt adnak nekem, és megtisztelnek a megbocsátás kegyelmével. Az igazi boldogság ugyanis az, amikor úgy vagy földi, hogy tudod; minden gyarlóságod ellenére az éghez tartozol, ott várnak és számítanak Rád.

Kívánok Mindenkinek Áldott Új Esztendőt! Bízzuk Újra Életünket Krisztusra, az isteni gondviselésre. Higgyünk Önmagunkban, hiszen bennünk eleve a fény lakozik. Mi kell ennél nagyobb ígéret és remény?