Sokszor teszünk fel kérdéseket Önmagunk számára, és nem is vesszük gyakran észre, hogy a mindennapokban, ha csak rejtve is, de benne vannak a válaszok.

Gyerekkorom óta elégedetlenkedem, mert folyton úgy érzem, lehetnék szebb, jobb, okosabb, talán szerethetőbb is. Ilyenkor elfog a szégyen, hiszen ezzel saját magamat és azokat az embereket is bántom, akik látják bennem az értékeket.

Törekszem tudatosabb fejjel hálás lenni azért, aki vagyok és azért is, akivé napról napra erőm van és indíttatásom kimunkálni magam, abból szükséges ugyanis kihozni a legtöbbet és legjobbat, amink van.

Eltökéltem, hogy értékelem önmagam, mert ezzel tudok a teremtés útjára lépni és felépíteni egy boldog életet. Elhatároztam azt is, hogy jobban tisztelem az életem, ami által másokat is szeretnék emelni, de ez csak akkor sikerülhet, ha mássá is válok, mint a tömegszellem.

A legfelemelőbb érzés szerintem, és a legnagyobb szabadság is egyben, ha az ember független, erős, ez pedig csak akkor sikerülhet, ha hű önmagához és tudja mit akar, valamint tesz is érte.

Én nem szeretnék úgy visszaemlékezni az életemre, hogy túl sok lett a „mi lett volna, ha…” Én a körülményeimet elfogadva szeretném a lehető legjobban megélni az életet, minden örömével és fájdalmával együtt.

Az elmúlt évekbe visszatekintve már tudom, hogy van esély a szabadulásra, ha beleadjuk a szívünket a pillanatba, ha kitartóak és ezzel egyetemben alázatosak vagyunk.

A következetes életben nincsen kudarc, csak ugródeszka a jobb élet felé. Az igazi létezésben észrevesszük az élet adta apró örömöket, hiszen tudatában vagyunk, hogy azok hozzák el a kívánt jövőt. Minden egyes perc értünk dolgozik. Minden nehézség végül megszűnik, vagy jó irányba elrendeződik a javunkra.

A legváratlanabb pillanatokban bukkannak fel a csodák.

Tegnap a liftben egy hölgy mondta nekem: „Jó magára nézni. Ha önre tekintek, igazi nőt látok.”

Elmondhatatlan érzés volt a lelkemnek, mikor ezt meghallottam egy idegentől. Az őszintesége, a mosolya nem mindennapi ajándék volt a számomra. Másrészt el is szégyelltem magam, tekintve, hogy más lát bennem fantáziát, amíg én magamban abszolút nem.

Az égiek mindenáron támogatnak, de én konokul szembe megyek velük. Ez nekem az egyik életfeladatom, hogy meghaladjam a kishitűségemet. Addig, ameddig nem sikerül, nem teszem magam méltóvá a szintlépésre, a nemes életre és jövőre, arra az útra, amire megálmodtam magam.

Ezt a kedves mondatot a szívembe zártam, és megfogadtam, hogy nem büntetem magam többé azért, hogy nem vagyok elég jó. Elég, ha szívvel-lélekkel adom önmagam, miközben szeretem és tisztelem is ezt az Önmagam.

Ideje elkezdeni szeretni magunkat, mert a valódi élet bennünk kezdődik és forrásozik. Ha önmagunk legjobb barátja leszünk, elkezd megszületni valamiféle benső istenség.

Ez az istenség pedig soha nem vádolja, okolja, bántja, ostorozza önmagát, hiszen érzi és tudja, hogy szeretni született. Ebben a szeretetben pedig önmaga sem kivétel.