Rengeteg ember életében látok fájó megtapasztalásokat.

Hogy miért? Mert a negatív dolgokon van nekik a fókusz.

Emlékszem, egyszer egy ismerősöm azt mondta nekem: Viki, te nemcsak, hogy szereted a drámákat, MAGA VAGY A DRÁMA!…

Azon a tudatszinten nem értettem, miért mondta ezt nekem, aztán idővel rádöbbentem, hogy úgy voltam tudatlan és mondhatni beteg, hogy tudomásom sem volt róla. Nagyon vékony testalkattal rendelkeztem, sokat szomorkodtam és szerettem szenvedve másokra hárítani a felelősséget, az áldozatszerepből nem kitörni, hogy addig is rám szegeződjön más emberek sajnálata által a figyelem. Igaz, hogy mindez távoli emlék, de vállalom, hogy voltam ilyen, és hogy innét indultam el. Hosszú évtizedekig ebben a homályban éltem, és ez volt számomra a természetes.

Sajnos, ha mérgező a környezeted, Te is azzá válhatsz, feltűnni pedig lehet, hogy hosszú ideig nem is fog Neked a szituáció. Amikor azonban Benned a vágy, hogy Önmagad lehess, a hang, az érzés, hogy valami mégsem oké, csak elnyomod, akkor kezdődik el a változás. A hang megjelenik, aztán tudatosítja benned, hogy több lakozik Önmagadban, és hogy nem is érzed jól magad úgy, ahogy vagy. Sőt…önbecsapásban élsz.

Persze, a környezeted rásegíthet a „mindenki normális, csak te vagy deviáns” állapotra, és valóban, ebben a beteg világban, ami rendellenes, az lesz a normális, és ami rendben van, az tűnik majd rendszeren kívülinek.

A gondolatoknak tényleg hatalma van.

Vajon Te elmered hinni, hogy többre vagy hivatott akkor is, mikor mindenki más görbe tükröt tart eléd, és azt hajtogatja Neked, hogy hülyeség, amit képviselsz, valamint amit el akarsz érni? Te tiszteled magad annyira, hogy elengeded a Hozzád méltatlan helyzeteket és kapcsolatokat, amik nem szolgálnak Téged?

Látok sok jó példát is, amióta szeretek hinni a változásban. Látok embereket, akik a saját erejükből kihúzzák magukat a gödörből, mert vállalják, hogy ők is lökték magukat oda. Azzal, hogy ragaszkodtak olyan életvitelhez, kötődésekhez, szituációkhoz, amik ellenük, s nem értük dolgoztak.

Igen, megtapasztalom a fény oldalát is, hiszen a hiedelmeimet nem negatív energiákból építem fel, ráadásul inkább pont ellenük megyek szembe. Ami rossz érzést kelt bennem, abba már törekszem nem kapaszkodni, inkább hagyom, hogy átíródjon egy teljesen más nézőpont által.

Nem titok, hogy legnagyobb ellenségünk MINDIG SAJÁT MAGUNK leszünk Önmagunk számára, de talán ez a fejlődés és az igazi győzelem titka. Folyton meghaladni magunkat, mint azt több posztomban is írom.

A hiedelmeimet tehát az alapján építem fel, amiket pont, hogy nem szeretnék megtapasztalni és érezni. Nem a hiányra, sokkal inkább a bőségre hangolódom, és nekem ez a ”technika” beválik. Amikor kudarc ér vagy elkeserítem saját magamat, akkor vizualizálom a célt, azt, ami ezzel szemben feltölt. Elképzelem, ahogy MÁR az enyém, és valóban: a képzelet nem, hogy távolra visz, még inkább megközelíthetővé teszi a valóságot.

Már normális testalkatom van, már tudok egyre gyakrabban ragyogni. Már nem élek világfájdalomban.

Az út számtalanszor nem könnyebb, hanem nehezebbé válik, de ilyenkor az van a szívemben, hogy ennek az ösvénynek a meghaladása egy magasabb szint eléréshez szükséges. Ha pedig én KÉPES vagyok idővel rá, akkor TE IS!!!