Sokszor magamba zuhantam, mikor felépítettem valamit kemény munka árán, és lerombolta a körülmény, az idő, vagy más ember azt, amit teremtettem, vagy szívből teremteni szerettem volna. Emlékszem arra is, mikor bántottak, gúnyoltak sokan, mert mertem hinni egy képben, egy célban, egy ideában, abban, hogy idővel mindaz, amit elterveztem, valóra válik. A hozzám legközelebb álló emberek, akiktől természetesnek gondoltam volna, vagy azok a személyek, akiktől titkon reméltem, ők voltak szinte az elsők között, akik le akartak húzni, és abban az időben sajnos sikerült is nekik.

Tisztán él bennem, mikor eltökéltem, hogy egy nap Pesten fogok élni, és akadtak köztük olyanok, akik csak legyintettek, mondván: elgurult a gyógyszered.

A hitem ideiglenesen el tudták altatni, de kiölni belőlem sohasem. Azokban az időkben csatákat vesztettem, de a lelkemet hajtotta a háborúban való győzelem reménye. Ez a győzelem azonban nem mások leigázása volt, miszerint „ugye, én megmondtam, hogy képes vagyok rá”, hanem hogy meghaladjam önmagam annyira, hogy legyőzhetetlen legyek mind magam, mind mások számára is. Nem vágytam magyarázkodni, szerettem volna, ha a tetteim magukért beszélnek.

Néha visszagondolok a rosszindulatú, irigy emberekre, és arra a helyre, ahol nem sikerült érvényesülnöm, ez pedig a szülővárosom volt. Mindez az emlék azonban alázatra tanít engem azáltal, hogy nem felejtem el, honnét indultam, valamint, hogy hova szeretnék eljutni, miközben szép lassan azzá az emberré válok, akinek elképzeltem magam.

„Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni.”

Van, hogy Isten nagyobb tervet szán neked, mint amit Te szükségesnek gondolsz az életedben megtapasztalni. Igen, megtörténhet mindaz, hogy amit tökéletesen megterveztél és kikalkuláltál, egyszer csak megszűnik létezni, neked pedig újra kell tervezni és meglépni a számtalanszor megléphetetlennek hitt ösvényeket.

Eljön az idő, mikor érezni fogod, hogy elindulj oda, ahova az életed rendeltetése vár. Megtörténhet, hogy egy másik helyre szól a jegyed, és hogy egy másik állomáson lyukadsz ki. Isten -a fejlődésed tekintetében- mindig oda küld, ahol abban az időben, akkor és ott a legnagyobbat tudod teremteni. Azok az életszakaszok, amik nem hozták el a vágyott beteljesülést, szükségesek mindahhoz, hogy egy nap Önmagadhoz méltó életre tegyél szert, és megírd azt a forgatókönyved, amit lehet, hogy gyerekkorod óta rejtegetsz, mert elaltatták Benned a lángot, hogy úgysem lehetséges.

Mennyire összetörtem, mikor nem találtam a helyem, és nem is támogattak abban, hogy megtaláljam, sőt gyárba szerettek volna küldeni, hogy addig is elcsitítsák bennem azt, ami teremteni született. A benső tüzet, a hangot, hogy több van bennem, mint gondoltam volna, s mint ahogy gondolták, vagy gondolni nem merték.

Tudom, hogy az írásból nem élek meg, de mindig bennem él kedves párom szava, ahogy a fülembe súgja: „Amiket írsz, embereken segít, és fog segíteni. Legfőképp pedig Önmagadon.”

Nem kerültem gyárba, nem maradtam a szülővárosomban, és nem hallom már azokat az embereket sem, akik a bukásom szerették volna látni. Amíg ők rosszindulattal a mai napig az életemen csámcsognak, addig én törekszem minden egyes nap legyőzni önmagam, és türelemmel gyakorolni az önkontrollt, főleg akkor, mikor valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltem vagy számítottam rá.

Képesek vagyunk ledönteni a korlátjainkat, csak meg kell értenünk, hogy minden egy folyamat. Nem az a fontos, hogy mások mit gondolnak rólunk, hanem hogy mi mit hiszünk el magunkról.

Lehet, hogy egyszerre nem sikerül érvényesülni, de a kellő hit önmagadban és a szenvedély a vágyott cél irányába elhozza a várt és remélt boldogságot. Ehhez az úthoz pedig a legfontosabb összetevő az az erő, ami meginoghatatlan, mert tudja, hogy hatalma van mások hitetlensége felett.