Hinnem szükséges, hogy valóra válik, mert elhiszem már most, hogy az enyém.

Az utóbbi időkben megint egyre többet betegeskedem, de ez is egy üzenet a testemtől, ami a lelkemből ered. Nem hagyhatom, hogy engedjem a valódi hivatásom veszni. Megfogadtam, hogy jelenleg csak a hétköznapi munkámnak élek, hiszen mégis pénzből él az ember. Ugyanakkor mindig elém jön a lehetőség, és tálcán kínálja magát, hogy írjak, én pedig nem tudok nem félrevonulni és alkotni megint.

Tudom, hogy folyton ezzel jövök, de ha mélyen felteszed egy célra az életed, az sem hagyja veszni magát, elkezd hozzád hűen ragaszkodni, és amikor Te feladnád, vagy hanyagoldnád, az ott van érted.

Így született meg a „nem írok egy ideig” állapotból az, hogy ismét elkészült egy hanganyagom, illetve, hogy több pályázatra is készülök beadni a műveimet. Amíg nem válogatják be a nyertes művek közé őket, addig nem tehetem közzé azokat, de annyit elárulhatok, hogy tavasszal (is) jelentkezem, amint-bízom benne- sikerre viszem újra a bennem megfogalmazódott történetek végkimenetelét, amint IGEN, IGEN…ÚJRA A LEGJOBBAK KÖZÖTT LESZEK, tekintve, hogy bízom az értékeimben, és abban meg legfőképp, amit képviselek.

Nekem egy tudásalapú társadalomban nem az egyre gyarapodó végzettség jelenti a presztízst, hanem az, aminek megvalósítására az életem teszem, mindenféle diploma, tanúsítvány nélkül, az pedig a maga nemesi egyszerűségében az írás.

Soha nem értettem, miért mondják páran, hogy nagyon jó vagyok abban, amit képviselek, mert túl mélyen élt a láng, eltemetve, kishitűségbe rejtve. De hála istennek, végre egy olyan lelki állapotban élek, ami kisebb-nagyobb zökkenőktől eltekintve szolgál engem, és önmagának visszajelzést ad arról, hogy az igazi siker nem a külvilágból ered, nem is az határozza meg azt. Nekem közeli ismerősök nem igazán mondták kitörő, őszinte örömmel szinte sosem, hogy „büszke vagyok rád”, de amikor egy idegen ember arcán láttam, hogy hatással vagyok rá, már tudtam, hogy megérte az út idáig. Amikor pedig köpködtek azért, aki vagyok, egy idő után, tudatos fejjel felismertem; valamit jól csinálhatok, annak ellenére, hogy én nem látom magamban számtalanszor az értéket.

Talán sok ember fejében különös emberi lényként létezem (régen azt is mondták, fura lány vagyok), de én nem tudok érzelemmentes, közönyös életet élni, még akkor sem, ha a múlt nehézségei még most is van, hogy elkísérnek.

Tudom, talán az a normális, hogy mindenki csak magára gondol, miközben a kirakatvilág egyre inkább kínálja az instant vagyont, gyógyulást, szeretetet, ám én most is tanulom minden egyes nap meghaladni magam, mert megtapasztaltam: az igazi értékek nem tudnak instantul megteremtődni, főleg nem, ha más nyújtja át nekünk.

Mi vagyunk csak és kizárólag képesek teremteni, időt és energiát nem sajnálva a vágyott cél elérése érdekében. Így a valódi az emelkedés, a szeretet és a gyógyulás. Így nyered vissza valódi Önmagad.

Tanulom a türelmet, azt, hogy a múltam miatt ne tüntessem fel magam áldozatként, hogy az írás maga egy feldolgozási folyamat legyen, egy terápia, ami mégsem vesz el, hanem inkább sok-sok embernek valami pluszt ad.

Kívánom, hogy egy önző, mohó, gyors megoldásokat kínáló világban maga legyél a lábnyom, amit bár megkoptathat az idő, de mégis számtalan vándor számára egy útjelző lehet. Kívánom, hogy úgy törekedj meggyógyulni és könnyíteni a lelkeden, hogy mások számára ne az önsajnálat legyen a védjegyed, hanem kiemelkedő példává válj, miszerint együtt felébredni érdemes.

Gyógyulj meg lélek, mert a világnak szüksége van Rád!