A test a lélek temploma. Ezért ha a lélek megbetegszik, a test terét is ellepi a kór.

Még emlékszem azokra a napokra, hogyne emlékeznék, mikor irigyeltem azokat, akik be tudtak menni a kávézóba egy italra. Amikor nem volt egy fillérem se, és csodáltam, aki le tudta venni a polcról azt, amit megkíván, és meg is tudta vásárolni azt.

Pillanatok, amik az ember elméjébe égnek, ezáltal a szívébe is. Percek, amiket nem felejtünk el soha, mert meghatározták az életünket, mert eléggé maradandóak ahhoz, hogy törlésre kerülhetnének, hogy elfelejthetnénk őket.

Annyira jó érzés lett volna számtalanszor szép ruhákba öltözni, de nem tehettem meg. Nem hittem magamban, abban, hogy elérhetem, amit más is, hogy legalább a minimális dolgokat be tudjam fizetni, nemhogy még ruhát, cipőt, egyéb, számomra luxuscikket vegyek.

Kezdtem közfoglalkoztatottként, aztán folytattam takarítónőként az életutamat. Feladva az álmaim, nem foglalkozva azzal, ami mélyen és tisztán bennem élt. Önmagamat hagytam elveszni a körülöttem lévő mérgező világban, és ami normális lett volna nekem, az volt abban a deviáns. Nem értettem, miért vagyok más, ahogy azt sem, hogy miért az a sorsom, ami. Kerestem a hasonló lelkűeket, vágytam a különleges emberi kapcsolatokra. Ehelyett egyedül a sötétben éltem. Szerettem volna, ha biztatnak engem, azonban a saját fényem volt szükséges önmagamban felgyullasztani.

Voltam, és még most is vagyok olykor gyáva és gyenge, nem kitartó és kétségbeesett, pedig tudom, hogy az isteni időzítés és gondviselés mindig működik. Néha még visszhangot vernek kínzó gondolatok, de már nem adom fel, hogy uraljam őket, hiszen tisztában vagyok vele, milyen erővel bírnak az életemre nézve, és mennyire befolyásolják annak az alakulását, mindennapjait.

Akárhogy is megmagyarázza a külvilág, én megtapasztaltam, és szerintem sokan közületek szintén, hogy akkor voltunk és vagyunk betegek, amikor a lélek fel akarja adni, amikor ott fejben sem állnak össze a dolgok, amikor a hálát felváltja az elégedetlenség, és a megoldások helyett mindig a kifogásokat keressük. Akkor, amikor az önsajnálat a mantra, és nem a célt látjuk a szemeink előtt, azt, hogy mindenre képesek lehetünk, ha hiszünk a számunkra idealizált képben. Ha teszünk érte, ha minden nap odaáldozzuk érte az időnket, energiánkat, hitünket, figyelmünket, türelmünket és kitartásunkat. Ha akkor sem adjuk fel, amikor mindenki más őrültségnek tartja az álmaink.

Eljön az a pont, amikor kiválasztottá válsz, és feladod a régit, azért, hogy valami új kezdődhessen el. A régi gondolatokat -bár sokszor még éket vernek a fejedbe- már egyre könnyebben lerázod, mivel tudod, mennyire súlyos terheket raktak rád, mennyire rombolták az életed, a lényed.

Nem tudom megmondani, mitől váltam mássá, honnan jött a gyógyulni akarás ereje, azt viszont igen, hogy a gondolataim felett gyakorolt önuralom, a mások iránt érzett feltétlen szeretet, a szívből jövő hála, és a kitűzött célok szem előtti tartása által megváltódott az életem. Talán azért kerültem ki az örvényből, mert ki akartam kerülni, hiszen éreztem, hogy nem lehet ennyi az életem, ha folyton esélyt kapok élni. Hogy több van bennem, és az ki szeretne jönni belőlem. Hogy anélkül nem mehetek innen a földről el, hogy még van üzenetem a világnak, azoknak, akik hisznek bennem. Hogy ami látszólag ellenem szólt, az tulajdonképpen végig a javamat szolgálta. Hogy ebből mások is-bízom benne-tudnak erőt meríteni, felébredve a saját teremtőerejükre. Hogy ezért vagyok; szolgálni.

Az ébredésben az a csodálatos, hogy aki hisz benne, annak utána végtelen teremtőereje és szabadsága van a legnagyobb nehézségek közepette is helytállni, alkotni és másokat is a saját példája által emelni.

Nem kell, hogy kiemelkedj, elég, ha a hiányod másokat megérint.

Nem kell, hogy lássák a tetteid, elég, ha csendes angyal vagy, aki hittel és áldozatkészséggel, illetve önzetlen szeretettel teszi a dolgát.

Elég, igen elég, hogy a fényed által mások is elkezdenek hinni a fényben, lebontva az évek óta felépített börtönük falait, amiket a saját fájdalmukból, a tudatlanság sötétjéből emeltek.

Elég, ha Önmagad vagy, és hidd el, minden a javadra, s mások javára válik.