Sokáig nem értettem, hogy miért nem úgy haladok az életben, ahogy azt elterveztem, és hogy miért nem találom a helyem benne. Aztán most egyre többet hallgatom Neale Donald Walsch szavait, és így minél több felismerésre szert is teszek.

Az ember számtalanszor terveket sző, a társadalom sokszor szabályokat alkot arról, mi a helyes út az erkölcsileg számukra jó beteljesüléséhez, ahhoz, hogy elérje a céljait. A szabályok azonban nem Istentől valók, mert Isten abszolút, és ezek a szabályok pedig folyton változnak. Az emberek azt gondolják, hogy a világ alkotta normák mindenkinek a sikert determinálják, pedig a valódi kérdés az, hogy mi az, ami működik az életünkben ahhoz, hogy elérjük, amit szeretnénk. Nem a kifelé való megfelelni vágyásból, hanem abból az istenségből szükséges táplálni a terveinket, amit megtapasztalni szeretnénk. Úgy értem, hogy van egy célunk, és tudjuk, mi az, amit tennünk kell érte, és mi az, ami nem fér bele abba, ami a valóra váltásához szükséges.

Mondok egy példát! Ha meg szeretném tapasztalni az isteni lényem, akkor érzem, hogy nem vágyom mások felett ítélkezni, nem akarok másokról pletykálkodni, mert én sem szeretném, hogy rólam tegyék ugyanezt. Sokkal inkább az vonz, hogy szeretetet és fényt vigyek oda, ahol barátságtalanság, közöny és tudatlanság munkálkodik, azért, mert érzem, hogy fordított esetben nekem is az lenne lelki gyógyír a sebeimre. Másrészt el szükséges hinnünk, hogy mindnyájan egyek vagyunk, és hogy az utak egy ponton mind és mindig összeérnek. Ezt azonban az elménk korlátjai végett nem foghatja fel, csak néha megtapasztaljuk, hogy hatással voltunk a másikra, és ezáltal ő is a többiekre.

A szeretet szeretet szül, az emberi rosszindulat, hataloméhség, kapzsiság és mohóság pedig háborút, játszmákat, fájdalmat és szenvedést. De mi lenne akkor, ha mindenki a maga útján hozzájárulna ahhoz a világhoz, amit szeretne mind maga, mind mások számára megalkotni?

A legfőbb kérdésfelvetés, ami segített nekem megérteni a továbbiakat (és érzem, örök segítségemre is lesz), hogy-Neale szavaival élve- mi az, ami hozzájárul a lelkem tervéhez? Mi az, ami szolgálja azt? Amit ugyanis a részévé szeretnék tenni az isteni önmegvalósításhoz, azt megteszem, mert hiszek a működésében, mert tudom, igen, hogy az életre hívja. Ami pedig szembe megy vele, azt nem teszem meg, kiszűröm és kizárom az életemből.

Semmit sem kell megtennünk! Zsigerből, belső indíttatásból szükséges jönnie annak, amit a céljaink elérésük érdekében igényelnek. Az igazi szabadság az, ha nem hagyjuk, hogy mások megmondják nekünk mi helyes és helytelen, hanem tudjuk és érezzük, mi az, amit manifesztálni szeretnénk a hitünk, vágyaink, álmaink és céljaink által a világon, mi az, amit szeretnénk megteremteni az életben. Azért azonban meghozzuk az áldozatot. Én úgy gondolom, igazából nincs is áldozat, ha látjuk és megértjük az okát annak, amit teszünk.

Neale a magasabb isteni erővel kapcsolatban valahogy így fogalmazott: A Mester elméje túllép a megbocsátáson, mert az valójában nem megbocsát, hanem megért. Számomra ez azt jelenti, hogy a megbocsátás magában foglalja azt, hogy a másiknak el kell néznünk valamit, ami minket kellemetlenül, fájdalmasan érintett, ami a mi szemünkben sérelem, bűn, rossz cselekedet volt. Azt pedig valóban, magunk miatt szükséges elengedni. A megértés viszont mögé lát a másik gondolatmenetének, érzelmeinek, tetteinek és viselkedésének, így önzetlenül, szinte ösztönösen azonosul vele, és elengedi a sérelmeket. A megértés magasabb tudatszintű mechanizmus és „isteni program”, ami a feltétel nélküli szeretetből táplálkozik.  

Talán nem minden esetben értem meg egyszerre Neale szavait  (nyilván én sem vagyok még a legmagasabb tudatszinten), de ha már pár alapigazságot, szót, gondolatot magamévá teszek, ami a javamat szolgálja és elvisz a céljaim irányába, akkor már megérte. Én pedig igenis úgy érzem, megérte. Hogy mi az, ami boldoggá tesz, és mi az, ami nem, az tényleg egyetlen egy kérdésből gyökerezik, amit érdemes mindig a magunkévá tenni:

Vajon mi az, ami hozzájárul lelkem tervéhez? Ez pedig megalapozza a lépéseinket. Mi az, amit ehhez szükséges, vagy nem érdemes tennem?

Mindnyájan egyek vagyunk, és nincs olyan, hogy helyes, vagy helytelen, hanem helyette inkább az van, hogy mi működik, és mi nem az életünkben, abban a világban, amit szeretnénk megtapasztalni. Igazából mindenből van elég, az más kérdés, hogy az akarat elég-e megtenni, hogy van-e rá hajlandóság.

Kiss Viktória