Feladtam volna, hogy "jöjjön a lé..."
Már nem látlak tisztán
Igaz a mondás. Ha nem feszülsz rá dolgokra, hanem meghagyod nekik a lehetőséget beteljesülni, akkor valóban megérkeznek hozzád.
Így történt ez az esetemben is, hiszen még az előző posztomban a munkahelykereséssel kapcsolatos csalódásaimról beszéltem, illetve, hogy elengedem a rá való feszülést, addig most már egy új pozícióra lettem kiválasztva, befogadva, foglalkoztatva.
Szándékosan emelem ki, hogy befogadva, mert rengeteg igazságtalanság ért a munkáltatókkal kapcsolatban, ezért megtanultam hálát adni azoknak az embereknek, akik bizalmat szavaznak nekem újrakezdeni.
Semmi nem természetesen, ezért az sem, hogy alapban kapsz egy állást, ha szeretnél dolgozni. A legtöbb helyen sokszor letesztelnek, megpróbáltatások elé helyeznek, közben pedig már rég lefutott körökről van szó.
Olykor ott próbálnak meg a legjobban, ahol köztudott, hogy a legerősebb vagy. Olykor ott ér a legnagyobb igazságtalanság, ahová az egyéniséged alapján a legjobban beleillenél a képbe, ahol feltehetőleg a legjobban Te tudnád ellátni a feladatokat.
Tudod, felesleges…felesleges kapaszkodni dolgokba, helyzetekbe, emberekbe, képzetekbe, ideákba. Az élet teszi a dolgát, és előbb-utóbb odatesz, ahol tényleg lenned kell. Lehet, hogy azt hiszed, ebbe már több nem fér bele, csak, ami adott és van, de ha benned az égő vágy folyton kiteljesedni, akkor elkerülhetetlen, hogy ne vidd sikerre, és ne emelkedhess feljebb a korlátaidon.
Az utóbbi időben egyre kevesebbet írok, mert fájó pontként éltem meg, hogy a Fénymunkás c. könyveim csak porosodnak a dobozban, de aztán rájöttem, hogyha befelé fordulok, mégsem szeretném feladni, mert ebben több kell, hogy legyen. Itt nem állhatok meg. A jelenlegi sikertelenség ugyanis nem írhat át mindent, nem hagyhatom, hogy véget vessen a határtalan, bár néha csendes hitemnek.
Ami bennem, és Benned zajlik, azt nem értheti más, akárkiről is van szó. A legfontosabb tehát, hogy magad miatt legyél erős, a magad boldogsága végett munkálkodj! Persze nem önzően, hanem egészséges értelemben véve, ezáltal a Te ragyogásod és fényed másokat is inspirálni fog. Ha elég erős a hited túlélni a bátortalanságokat és bizonytalanságokat, minden körülmény, minden rosszakaró és irigy ellenére, akkor elég méltó is rá, hogy idővel, a befektetett munkával arányosan megtérüljön.
Trackbacks and Pingbacks