Elmélkedéseim
...ne a világ formáljon engem, hanem én formáljam a világot...
By Kiss Viktória
Elmélkedéseim
Fáj választani a magányt.
By Kiss Viktória
Eljön a pillanat, amikor végleg búcsúzol a múltadtól.
Levetkőzöd, és elhajítod a maradék darabjait.
Minden okkal van.
Sokszor kudarcot vallunk, számos alkalommal el kell válnunk, és olykor szükséges elhatárolódni bizonyos kapcsolatoktól.
Az élet mindig megtanít továbbmenni, felkészíteni arra, hogy új útra léphess, hogy valami merőben más kezdődhessen el.
Lesznek, akiket akármennyire szeretsz, CSAK magukra gondolnak, és folyton, önzően traktálnak az életükkel.
Nem arról van szó, hogy érdektelen vagy, csupán el vagy nyomva, és sajog a szív, hogy tulajdonképpen meghallgat, de meg nem hallgattatik. Nincs senki, aki mély érdeklődést mutat az irányodba, akit érdekel, hogy vagy, hogy telik a napod, milyen érzések kavarognak benned, illetve, hogy milyen harcokat vívsz legbelül.
Talán azt hiszed, elveszett vagy. De, amikor magadra maradsz, és átgondolod a veled történteket, ráébredsz, önmagad vagy az, aki átírhatja a sztorit, aki kizárhatja a régit, hogy beengedjen valami újat, aki egyszerre befogad és taszít, hogy megszülethessen a teremtés vagy éppen az elbukás.
Állj fel! Nézz körül! Tanulj és ültesd a gyakorlatba! Légy nyitott, hogy akármikor beáramolhasson a felismerés a lehetőségekre!
Észrevettem, hogy amíg ugyanazokat a gondolatokat pörgetem, hogy amíg makacsul ragaszkodom a hozzám méltatlan kapcsolatokhoz, addig igen…bukásra vagyok ítélve.
A teremtés ott kezdődik, ahol véget ér a múltba való görcsös kapaszkodás. Ahol…esélyt adunk az újnak.
Kiss Viktória
Trackbacks and Pingbacks