Sokszor elszáll az energia, s még az új utak megélésére tartogatott akaraterő is, ha energiavámpírokkal vesszük körbe magunkat. A legrosszabb érzés, mikor a családtagjaid a leginkább ilyenek, és megfojtják benned a lehetőségeket, elnyomnak, s még a maradék erőd is elszívják.

Rengeteg hamis, hazug, negatív, naiv emberrel vettem körbe magam éveken át! Amikor bajban voltam, betegségben, nyomorban, nem segített lényegében senki, de mihelyst áramlanak a dolgok az életembe, visszatérnének régi barátságok, lehetőségek.

A magam erejéből kellett megtanulnom felépíteni az életet, de végül is az én életem, az én harcom, az én felismeréseim. Ha azonban megtaláljuk a kulcsot a benső lényünkhöz, utána elsöpörhetetlenné válunk, s tudjuk, mennyit érünk, valamint meg is harcolunk érte. A tudatosság ezen fokán már nem akarunk negatív spirálban örvénylő embereket hallgatni. Nem azért, amiért ők se támogattak minket a nehézségek idején, hanem mert más szinten vagyunk, s ez valahol, valahogy a lélekben kiütközik. Bántja a tudatos ember fülét és hittel teli szívét, ha a másik kételkedő lelkülettel áll minden elé, ami lehetőség, ami a nagybetűs Élet.

Nem szeretem azon emberek társaságát, akik megrekednek egy szinten úgy, hogy elégedetlenek vele, mégsem tesznek semmit. Az megint más, ha valakinek elég, és jó, ami van, illetve szereti, betölti az. Ugyanannyi energiabedobásért ugyanaz a szint marad, így ne is várjunk többet. A teremtés amúgy sem a hosszú, fájdalmas, „hajtsd szét magad” küzdelem eredménye, mint azt sokan hiszik. Édesapám például mindig arra tanít(ana), hogy az élet túlélés, és hogy mindenért keményen meg kell dolgozni. Pedig közben idővel minden a helyére kerül, tág, könnyű, teres lesz, és igen…az lesz az igazi út, választás, felismerés, amikor vissza tudsz térni önnön magad saját kiapadhatatlan forrásához, mert megismered az erőd, s tudod is használni, kontrollálni azt.

Amikor felszabadítod magad, nem fognak érdekelni az energiádat kiszipolyozni akaró emberek, mert már nem panaszkodásban szeretnéd tölteni az életed, egymást megerősítve a világvége hangulatban, hanem építeni szeretnél, úgy, mint aki a mélységből nagyot szökken a magasságba annyi sötét év után, s most már nem akar meghátrálni, visszatekinti, nyavalyogni, csak megélni a végtelen erejét.

Az elmúlt időkben rengeteg állásinterjún vettem részt, s mindegyik munkáltató fontosnak tartotta a fejlődni akarást, a tanulási hajlandóságot, a talpraesettséget, az optimizmust.

Valóban!…

Mihelyst felszabod a saját határaid, magabiztosságra és önbizalomra teszel szert. Elkezded szeretni magad, ami az önbecsülésed is növeli. Tudod, hogy néha a saját érdekedben nemet kell mondani, és szembe is kell nézned a helyzettel, vállalva a felelősséget, hogy merj is nemet mondani, s viselni a következményeket.

A talpraesettség is valahol itt kezdődik. Beleállsz az olykor kellemetlen helyzetekbe is, kiállsz magadért, valamint meg tudod szűrni az embereket. Mindent megteszel Önmagadért, mert tudod, hogy értékes, szerethető, erős vagy, s megérdemled mindenből a legjobbat.

Nem könnyű út, de örök életet ad. Ha meg van ugyanis a benső béke, az egod már nem tud uralkodni feletted, s így bár nemcsak a kellemes élmény lesz az osztályrészed, mersz a fájdalomból is töltekezni, s megbocsátani magadnak.

Az ego sérülékeny, az elme akaratos. Számtalanszor ugyanis beléd táplálódnak hamis gondolatok és meggyőződések, s igazából minden más ebből teremtődött, megszült helyzet, emberi kapcsolat. Téged tükröző létállapot. A szenvedés a benső monológodból fakad, hogy másnak látsz valamit, mint ami valójában, vagy éppen nem veszed észre az igazságot, mert nem akarod észrevenni. Ha elhiszed, hogy jó vagy, hogy megérdemled a boldogságot, hogy képes vagy önerődből teremteni, minden könnyedén fog áramlani az életedbe, mert kihal belőle a görcs, spontán alkotás lesz az életed.

Talán nehéznek tűnik hinni, talán sok körülötted a kétkedő, aki meg akarja ölni az álmaid. De az biztasson, hogyha töretlenül hiszel, egyszer csak feladják, és ők fognak maguktól, önszántukból lemorzsolódni az életedből.

Én eddig egész életemben azt hallgattam– a legszomorúbb, hogy saját magamtól is-, miszerint nem jó se az út, se az irány, s ha jó is lenne, nem tudok kitörni belőle.

Aztán foglalkoztatni kezdett a titok, hogy hogyan szükséges másképp csinálni, vajon mit rontok el. Könyvek hadát olvastam el a témáról, és a saját tapasztalataimmal egybevetve jöttek az első felismerések. Ráébredtem arra, tulajdonképpen minden sikeres ember egy dologról beszél, csak másképp, vagy akár a könnyedség kedvéért éppen ugyanúgy.

Nem mindegy, miket mondogatsz magadnak, mit gondolsz magadról, min van a fókusz. Ha nyilván azt mondom, ne gondolj egy borongós, esős napra, biztos, hogy az kép ugrik be először, ahogy csepereg, netalántán szakad az eső és szürke körülötted minden. Az elme hatékony kórokozó, ha átadod neki a kontrollt. Te nem vagy az elméd, az csak egy eszköz megélni például a szabadságod. A Te az Te vagy, az isteni Én, aki fel tud támadni a legnehezebb életszakaszokból is, hogy aztán felemelje, ugyanakkor legyőzze Önmagát.

Önmagad legyőzni az életed legnagyobb, legnehezebb kihívása. De hidd el, megéri! Ha egyszer magadra találsz, onnantól kezdve ajtók nyílnak, és Te majd a bőség zavarában szinte nem is tudsz majd választani!

A mélységből a magasságba jutni felemelő érzés, olykor sokkos állapotot okoz. De itt az idő elhinni, hogy megérdemled, hogy képes vagy rá, hogy a Tieddé válik, ha befogadod.

Sok sikert kívánok az ébredéshez, ahhoz, hogy te is örök győzelembe írd magad!

Kiss Viktória