Egy idő után megszokod, hogy semmi nem a régi, hogy sokkal másabb vagy, mint valaha voltál. Törvényszerű, hogy minden változik, és életszerű, hogy ebben a körforgásban lesz, ami elsodródik mellőled, ugyanakkor olyan is lesz, ami végleg marad.

Sokszor sebezhetővé válunk, ha nem tudunk alkalmazkodni a változáshoz, és hajtjuk a régit, az elveszettet, azt, ami örökre elmúlt, mert el kellett múlnia. Furcsa talán, de igaz, hogy két ismerősből egyszerre lehet két idegen, két fél, akik egykor egységre esküdve most egymást lökik az ismeretlenbe. Igen. Az az ölelés, ami egyszer rég felmelegített, most lehet, hogy rideg közönyre váltott. A szó, a mosoly, ami számtalanszor felemelt, jelenleg lehet, hogy nem ismer szerelmet, barátságot, csak árulást. A szem, a tekintet, amelyben elvesztél, előfordulhat, hogy ma már inkább taszító közelség, az „akarom is, meg nem is”, a „se veled, se nélküled”, de sokkal inkább a Nélküled…

Mit lehet hát tenni, ha a másikat az életünkből kilöki a sorsszerűség? Ha a valaha megélt legnagyobb és legígéretesebb örökkéből csak űr és üresség marad?

Nem várom el magamtól, hogy tudjam a választ. Te sem tudod. Csak megbarátkozni lehet a gondolattal, úgy, hogy talán el sem fogadod soha. Egyszerűen csak megnyugszol, hogy működik valamiféle nagyobb terv, eleve elrendelt jó, ami tanít, és ami a legjobbat akarja Neked.

Mindent Érted lép meg, ír át, formál a Terv.

Hinnünk kell, hogy a gyengeségeink tulajdonképpen tanulópénzek, és beépülve a jellemünkbe igazi harcossá tesz bennünket. Olyan emberekké, akik körömszakadtáig harcolnak azért a lelki békéért, amit olykor szeretnének megbolygatni a rég letűnt, múltbeli emlékek romjai.

Nincs jó vagy rossz döntés. Döntés van, mert szabad utat kaptunk rá.  Minden út tartogat egy sztorit, egy történetet. S hogy csupán csak egy lélegzetvételnyi idő jut neked, nekünk abból, nem tudhatjuk. De az is megtörténhet, hogy benne lesz a végtelen egy darabja, és megtanulunk időtlenül, feltételek nélkül szeretni. Akkor is, ha itt, ebben a térben véget ér, mert hitünket adjuk érte, hogy egy másik létben összeér, emlékezik, tiszta és édes gondolat, vagy akár egy ismételt találkozás lesz.

Mindig működik az az eleve elrendelt jó, ami jóváhagyja, hogy benne legyünk a körforgásban, és ami azt is engedi, hogy kisodródjon, ami szükségtelenné válik, és beáramoljon, ami nekünk a sors kegyelméből áldásként vagy tanulságként megadatik.

Mindent Érted lép meg, ír át, formál a Terv.

A Terv, amelynek én is, TE is a részese vagy!

Kiss Viktória