Vajon mi bánthat annyira, hogy feladd magad? Talán gyermekkorodból táplálkozik az egész? Nézz a tükörbe. Aki maholnap voltál, most új emberré lett, csupán azáltal, hogy valamiben elkezdett hinni, bízni, remélni. Néha biztosan fáj emlékeket idézni, s van, hogy nem is Te hívod életre őket; megérintenek a semmiből, váratlan, csendben.

S Te ott állsz magad előtt, lemeredsz a némaságban, és nem érted, mi és miért történik.

Van, hogy nem értjük, miért döntünk úgy, ahogy, aztán ráébredünk arra, hogy egy tudatalatti program fut, ami belekényszerít minket nem várt, de sokszor tanulságos helyzetekbe.

A szülők, a testvérek, a barátok, mindenki közre játszhat abban, ha sebezhetővé válsz, ha túlságosan mérgezett a lelked. És talán ez is az ok arra, hogy elfojtsd az álmaid, hogy az legyél, aki soha nem akartál lenni.

Nézz a tükörbe, és lásd, hogy könnyezik a szemed. Miért sírsz?

Mert volt idő, mikor nem bízott benned senki, mikor elhitették veled, hogy a kicsik közt is a legkisebb vagy?

Tudom. Átestem rajta. Most is néha van, hogy bekapcsolnak azok a hangok, és békétlenséget szülnek bennem. Önképzavart.

Sokszor érzem úgy, hogy haladok, de mégsem vagyok belül teljes. Ez a csonkaság, ez a betöltetlen űr előfordulhat, hogy a múlt néhai érintéseiből származik.

Furcsa belegondolni, hogy lesz két emberből idegen. Még furcsább, hogy leszel magad számára idegen.

Különleges vagy. Neked is meg van a sztorid. Nem vagy kevesebb senkinél.

Az fáj leginkább, ha a saját családod nem látta ezt benned?

Ha nem is ismernek igazán?

Ha néznek csak, de nem látnak?

Ha segítenek, de nem támogatnak?

Lelkileg, lelkiekben, hogy merd megvalósítani Önmagad és hogy igenis értékes vagy!

Hogy nincs hiába amit teszel, mert a szíved legtisztább vágya és álma az.

Ne félj, ha félrecsúszott az életedben valami! Bármikor fordulhat a kocka, egy pillanat, ami mindent átírhat teljesen.

Tudom. Nem is a magad útját járod. Még nem jött el az idő, hogy megint megteremtsd a saját elképzeléseid. Néha ugyanis nem azt várod el magadtól, amit más elvár tőled, és ez megint csak fáj neked.

Megkérdezed; mi ilyenkor a teendő. Hát…felébredni, erőt gyűjteni, belegondolni abba, hogy mi lesz x év múlva, ha tovább folytatod ezt, és olyan életed lesz, ami tele van „ mi lett volna, ha”-val.

Nem könnyű. De, aki a döntésed miatt elhagy, az már nem kell, hogy az életed része legyen.

A legtisztább szeretet ugyanis, amelyben elfogadjátok kölcsönösen egymást, és mertek nagyot teremteni. Jöhet bármilyen körülmény, tarts ki az elveid mellett, és ne legyél gyáva! Állj bele őszintén a helyzetekbe! Ami pedig a legfontosabb: Nézz a tükörbe, és gyógyítsd meg a benned lakó gyermeket, aki régóta szabadulni vágyik, de a múltbeli sebei miatt nem tudod elengedni… Maradjon a múlt tanulságos pillanatok sorozata, és ha utolér téged, adj hálát neki, mert tudod, hogy már nem ott vagy, ahol valaha voltál, és hogy mindaz a régi, lecsengett történés, dráma, sztori a TE javad szolgálja. Ugyanakkor már ne mástól várd el, hogy higgyen benned! Te higgy magadban, te legyél magad számára ismerős, s NE idegen!