Lekicsinyedett a lelkemben mindaz, ami egykor naggyá nőtte magát. Ez nem feltétlen jelentett jót. Minden, aminek mély értéket tulajdonítottam, amire felnéztem, elszállt a semmibe, megmutatva a valódi arcát, az illúziót, amibe én a saját valóságom beleéltem.

Az ember, ha jól befelé figyel, megérzi, mi az, ami a monoton hétköznapokból elemi erővel rázza fel, és tüzeli legbelül. Én elnyomtam magamban a szenvedélyt, a tüzet, de még a szikra hirtelen felvillanó fényét is kirekesztettem a lelkemből. Nem tudtam nemet mondani a hétköznapi dolgokra, nem álltam ki az álmaimért. Ami azonban mondhatni semmit nem jelentett, abba belekényszerítettem magam. Elszálltak a napok, volt, hogy évek is, és én tűrtem, nyeltem, végül belebetegedtem és fel akartam adni.

Nem szeretem, ha ismétlődik ez az érzés, amikor a lélek ösztönből felkiált, tiltakozik, hogy nem jó neki. De mintha…ez lenne a természetes, és ami tényleg számít, az a deviáns…Pedig attól voltam az, aki…attól ragyogtam, sugároztam kifelé is…miért hagytam veszni, temetni, felejtésre bírni, ha élni vágyik?…

Okkal tűntek el dolgok, emberek, helyzetek az életemből, mert megtanultam a velük járó leckét. Ugyanakkor újra meg kell tapasztalnom a hamis valóságot, ha nem alkalmazom a tanultakat, ha figyelmen kívül hagyom azt, amit az élet tanulópénznek szánt. Akármilyen élethelyzet is adódik, mindig akad egy olyan dolog, nyílik egy olyan ajtó, amiért megérte, megéri csinálni.

Most már értem, miért voltam beteg. Azért, mert például nem a megfelelő emberekkel vettem körbe magam, és ócska, nem létező valóságba ringattam magam…Jól vizsgáld meg te is, kikkel éled át a mindennapokat, és. hogy miben hiszel, hiszen ez nagyban meghatároz téged…!

Te NE engedd, hogy a szíved vágyát kiölje a mindennapok kényszerszülte pokla! Hagyjad meg a reményt, hogy megtörténhet, hogy megkapod, mert készen állsz minden porcikáddal befogadni! Akinek nincsenek álmai, aki türelmetlen, aki sietteti a dolgokat (mint számtalanszor sajnos én is), az elveszett ember, az beleforog a mókuskerékbe, és kiég, nem tud önfeledten élni.

A kiégés nálam hála isten nem történt meg, mivel végtelen erővel él bennem a remény. Szinte vizualizálom a sikert, magamban nevelgetem az érzést– annak a melegét és extázisát- miszerint célba érek, miszerint SIKERÜL!!!

Kívánom, hogy Benned is sikítson, tomboljon az élni érdemes életre csalogató hívó szó, és akármilyen viszontagságba is csöppensz, NE akarj nemet mondani neki. Kérlek, NE fordíts hátat lelked legbensőbb vágyainak, egyszerűen csak tarts az arcod az igazi meleg, a sokszor perzselő, de annál nagyobb fényt ígérő Nap felé…Ez a Nap legyen a legmélyebb vágyad, a legtisztább célod és szándékod. Ez a Nap legyen mindörökre a Te napod, csakis a Tiéd, soha senki másé.

Ragyogj, hogy rád találjon, és ha rád talál, minden más megvilágításba kerül.

Utóirat:

„Vágynap”, én is várlak.

Kiss Viktória