Sodornak az érzelmek. El sem hiszem, hogy felülírtam a tegnapot. Elmúltak bennem az évek, és bár néha még visszahúz egy emlék, egy érzés, egy gondolat, tudom, hol a helyem, és hogy mi miért történt úgy, ahogy.

Olyan szép az élet! Mikor belül békére találsz, hiába jön bármilyen hullám, Te magabiztosan kormányzol a fedélzeten. Kint mindig nyugtalanság és nyughatatlanság tombol, ha jobban megfigyeled…de ha belül örökké hagyod sütni a fényed, a napod, megváltozik a világod, megváltoztathatod a világot is.

A társadalom félelemalapú. Pedig a legegyszerűbb lenne elhinni, hogy sikerülhet a cél, hogy jobbá teheted az életed, hogy erős vagy és teremteni képes egyén.

Sokat gondolkoztam azon, hogyan lehetnék a végtelen részese, az érzésé, hogy különleges vagyok, hogy a szürke is színes, hogy a hervadó virág is örökre nyílik. Ráeszméltem:

A részese nem lehetek, de maga a végtelen igen, hisz bennem van, belülről nyílik. Ez a legnagyobb és legfelszabadítóbb érzelem. A múltat eltörölni a hitedért, amit azért adsz, hogy folyton csak visszakapj…magadból egy darabot, magadból A DARABOT…azt a mozaikot, amit eltörtek, elkoptattak, elvettek hosszú évek, azonban benned maradtak élni. Számtalanszor lüktethet a seb, emlékeztethet egy rémálom vagy éppen fantomfájdalom arra, ami volt, és előfordul majd, hogy megannyi álmatlan éjszakád is lesz…amikor felriadsz, mert el akarja venni a jelen varázsát a múlt, amikor el szeretné hinteni Benned, hogy semmi nem változik, csak a teher az örök, minden, amit egykor hátrahagytál, s hogy tulajdonképpen nem is hagytad hátra.

Hazugság!

Ne félj, ne sírj, ne kételkedj…ezt a mondatot érdemes lenne mindnyájunknak a szívébe vésni, a tudatába égetni…

Mennyivel könnyebb lenne a világ, ha hinnél, és nem félnél. Ha arcodat akármilyen szerep és maszk is takarná, ragyognál tovább…Ha csak egy pillanatra is megállnál. S hogy mi lennél?

Önmagad.

Mennyivel könnyebb lenne az élet, a világ, ha bentről, és nem kintről élnéd meg a holnapot…

Ha elengednéd a múltat, s hagynád, hogy áramoljon a jelen.

Ha teremtenéd, és nem engednéd a félelem hevében el a világod….

Ha csak élnél.

Úgy, mint aki nem kérdezi, mi lesz holnap, mert tudja, hogy a ma Érte szól.

Kiss Viktória