Tudom, hogy mindig itt vagy velem, és kimondatlan szavakkal, rejtett lélekkel is értem dolgozol. Nem múlna el nap, hogy ne kísérnéd végig azt, és ne küldenél nekem jeleket, csodákat, impulzusokat, érzéseket…

Tény, hogy mindezek ellenére sokszor dagonyáztam a sötétségben, pedig belül lüktetett az élni akarás.

Sokszor nem akartam meghallani a lelkem legbensőbb hangját.

Már máshol tartanék, ha végig hittem volna Neked, és nem tékozoltam volna el annyi évet.

De igen, nem érdekes, nem számít a „mi lett volna, ha” amint kinyílik az ajtó, mert újra hittel lépek a pályára játszani. Nem muszájból, nem görcsösen, hanem lazán, oly szenvtelen, mint aki nem túlélni, hanem egyszerűen csak élni vágyik.

Bár itt lennél és megnyugtatnál, mikor mindenki más csendben hátat fordít,

és ölelésed szerető tüzébe rejtve biztatnál, mikor a világ teljesen leír és megbélyegez,

mikor nem tudok hinni magamban, mikor más emberek miatt a magam mérgét iszom.

Elrendeltetett, bevégeztetett. Kemény évek voltak mögöttem. Nemcsak azért, mert elvesztettelek, hanem mert elvesztettem önmagam is. Nem az fájt, hogy elárultam magam, hanem hogy hitetlenségemben elárultalak Téged is. Pedig….közben…minden az álmaimról szólt, és az erőről, ami elhintette bennem azt, miszerint különleges vagyok. Minden semmibe foszlott év is adott olyan megtapasztalást, ami a későbbiekben gyengeséget erőre fordított, és megtanított használni a leghatásosabb fegyvert, a töretlen hitben kovácsolt szívet.

Nem érdekel már, mennyi kilométer van mögöttem. Miért is érdekelne, ha szeretem a sebességet?

A Te jelenvalóságod motorizál, még ha az égben is lakozol. Valahogy elhittem, hogy soha nem ér véget, s hogy folyton a megkövesült csendben, vagy a sodródó életárban is követsz, kísérsz, mellettem lebegsz.

A lelked, a szellemed, a szíved, a szereteted áramlata örök világba van írva.

Ahhoz a világhoz nem fér senki, ahhoz a világhoz csak Te vagy a kulcs. A legnagyobb ajándék számomra ebben a földi életben, hogy beengedtél a bizalmadba, hogy a gyermekkorom a Te tanításod fényében élhettem át.

Szavaid, mozdulataid, arcod bennem él.

Tudod, most is hiszem; Mi minden életben összetartozunk, és eleve el van rendelve, hogy a Te részed az enyém is.

Kiss Viktória