Ültem az asztalomnál, és felidéztem az elmúlt éveket. Láttam régi fényképeket, de már nem mondtak nekem semmit. Azok az emlékek elmúltak, a hozzájuk kötődő érzések kikoptak és nem maradt semmi.

Előttem volt a naptáram is. 2021-et írunk. Mennyi minden megváltozott, csak mert nem a régi gondolatokat szajkóztam, hanem elképzeltem egy új világot, és talpra álltam megteremteni. A lendület vitt előre, a szív. Minden, amit egykor eltékozoltam, vissza szeretett volna térni. Vágyak, aztán álmok, álmokból célok jöttek ismét értem, és kértek, most végre tegyem oda magam, és kezdjek el élni.

Amikor az ember felemelkedik, furcsává válik neki, hogy egykor milyen alacsony tudatszinten küzdött, és hogy saját maga teremtette a poklát. Azzal, hogy feladta, hogy körbe vette magát olyan személyekkel, akik meg is erősítették abban, hogy temesse el nem csak a hitét, de önmagát is…

A jelek mindvégig elkísértek, csak én nem akartam észrevenni azokat. Mindaz, amit szerettem, a szívem polcára került porosodni, amíg antik romok nem lettek belőle. Megrágta őket a moly, ellepte őket a mocsok, minden csak pusztította, ami a hitetlenségem következménye volt.

Belekeveredtem egyre bonyolultam szituációkba, mert nem hittem magamban és kapkodtam.

Nem tudtam türelemmel kivárni az időm.

Nem volt kitartásom. Ha volt is, csak ideig-óráig.

Valahogy azonban éreztem, több van bennem, mint azokban, akikkel körbe bástyáztam magam. Fel szeretett volna ébredni az erő, de nem tudott, amíg nem engedtem el a múltam, amíg nem hittem a jövőmben, amíg megástam a jelenem sírját. Az örökkévalóságnak tűnő gyötrelmet és betegséget viszont egy szemfényvesztésre felemésztette a hirtelen beköszönő fény, ami egy másodperc töredéke alatt széttarolt, eloszlatott mindent. Egy fény, egy angyal, egy hang, egy olyan valaki, mint én…De azért ne felejtsük el, kihozni csak abból lehet valamit, akiben ott is van! A szikra, a lobbanni készülő láng.

Igen…szokatlan érzés a fényben táncolni, mikor közel egy évtizeden át a sötétben szédelegsz…Lemorzsolódnak úgyis azok, akik nem méltóak veled együtt haladni, és nem emelő szándékkal, sokkal inkább irigységgel itatják át a kapcsolatotok. Az igazi jó együtt örül a sikerrel. Az igazi jó nem mérgez, nem temet, nem hazudik, nem szúr hátba…Az igazi jó emelkedésre ösztönöz, támogat, segít, biztat, lelkesít, áldozatkész szívvel ott van Érted, ha szükséged van rá…

Nem kívántam már felidézni a múltam. Higgyétek el, olyan messzinek tűnik, mintha SOHA nem is lett volna. Talán ez az eredménye annak, ha a pillanatnak szenteljük magunk?  Ha KIZÁRÓLAG csak előre tekintünk. Ha elfeledkezünk a száguldásban visszapillantó tükröt nézni.  Akkor ennyi a végzet. Születni, élni és nem vegetálni, meghalni és nem…megdögleni.

Olyan szép az élet, de oly törékeny, múlandó…

Minden szenvedés tanulság, minden felismerés áldás.

Ne hagyjuk veszni az álmaink, hiszen amíg van benső hang, amíg él a remény, amíg dobog a lelkünkben az élet, addig van esély fellélegezni, teremteni, nevetni, szeretni és élményeket gyűjteni.

Ne kívánj és ne építs magadnak falakat, szomorúságot!

Lásd meg a fényt! Közelebb van, hamarabb érkezik, mint gondolnád…

2021.01.23.

Kiss Viktória