Álmaimban féltőn átkarol,

egy hang, egy arc, hisz minden rólunk szól…

Nem hat ránk a távolság ereje,

mindig is küzdöttünk ellene.

A múltban ragadtunk, de nem fáj,

árnyékba borult, egykor tündöklő táj…

Van, hogy meg sem ismerlek,

de nem tudok élni Nélküled.

Ott benn örök az emlékezet,

és megindítja halott szívemet.

Csak a ma van, hova tűntél benne?

Ó, csak álom, a valóság ellen felvértezve!

Mikor csend uralkodik bennem,

előtör egy régi érzelem.

Megtörtént egyszer, valóban rólunk szól?

Már csak egy álom, ami folyton belém karcol.

A józanító fény sötétségre esküdött,

Te és én, ki örökkét álmodott, közös jövőt szőtt…

Kiss Viktória