Van olyan, aki úgy lehelné ki a lelkét, hogy nem néz rá utoljára arra, akit örökké szeret?

Aki gyűlöli a végső búcsút, mert akármilyen csodás emlék, többé nem lehet?

Talán kevesen vagyunk, kik éber szemekkel búcsúznának, s inkább csukott szemmel élnének tovább,

minthogy tisztán érezzék, s lássák az egykori teljesség letörő darabját…

Kezet elengedni, mit lehet soha nem szorítottál,

könnyeket látni, amik jól lehet hamisak, de nekik áldoztál.

Elbagatellizálni a benső traumatikus emlékeket,

és úgy nevetni, hogy közben belül valami folyton megmérettet.

Valahogy így kezdődik, hogy letörik egy darab,

s inkább álmodsz már, mint hogy éberül élj az Élet színe alatt.

Kiss Viktória