Nem tudtam, hogy hová megyek,

Csak azt éreztem, hogy fogom a kezed.

Mikor elfogytunk, Te felébredtél,

És válaszok nélkül elengedtél.

Hiába sírtam hajnalokon át,

Hiába szóltak halk imák,

Nem vettél észre, csak néztél.

Nem láttál engem, így nem kérdeztél;

Hogy mi fáj, mi nyomaszt melletted,

Hogy milyen magányt élek meg nélküled.

Percről percre kevesebbnek gondoltam magam,

s jól lehet, hogy elhibáztam akarva-akaratlan…

De azt hittem, hogy ez földön túli, mindent átvészelő kapcsolat.

Nem olyan kötődés, ami eltűnik egy másodperc töredéke alatt.

Nem tudom, most hová megyek,

Nálad- Nélkül eltévedek.

Elfogyok, de felébredek,

És mélységes magányba révedek.

Kis Viktória