Kiss Viktória: Egy kulcslyukon át/Through a Keyhole
Érted van.
Félálomban voltam, mikor előtűntél a semmiből és elkezdtük kántálni azt a dalt, amit gyermekkoromban oly sokszor hallottam Tőled. Azt hittem a valóság, de inkább álom volt.
Ennek ellenére hiszem, hogy a szeretet tiszta és határtalan ereje által akkor és ott mégis valóságot tudott ez a találkozás ölteni, az álomvilág korlátait áttörve.
Az érzelem tényleges elemi erővel lüktetett ebben a valóságban, és egyre inkább átmelengette a szívemet, ahogy együtt énekeltünk. Újra biztonságban éreztem magam, és mire örömmel szétkürtöltem volna a hírt, hogy papa újra megérkezett közénk, már a lényed nélkül betöltetlen valóság fogadott. Az az igazi, olykor kiszámíthatatlan valóság, ahol nem mindig tudni, hogy mit hoz a holnap még akkor sem, ha minden erőnket és hitünket beletesszük abba.
„Pajtások, pajtások, jajj, de szépet álmodtam! Balatonon jártam a nyári táborban. Csillenő-csobbanó kék habok közt úszkáltunk. Kergetőző szél volt a játszópajtásunk…”
Most ismét hosszú útra indulok; elnyomnak a kötelezettségekkel teli mindennapok ködfelhői. De hiszem, hogy Te mindig velem vagy, még akkor is, mikor néha ebben a zajban elcsitulsz én bennem.
Tudod Papa, néha nagyon ki akarok törni, és megmutatni, hogy több van bennem annál, mint amit valaha feltételeztek, vagy feltételeznek rólam. Aztán nyugszik a dac, és rájövök, hogy jobb elvegyülni, és ott lenni emlékezetes, ahol éppen vagyok és tevékenykedem.
Talán néha a kevesebb tényleg több, és a csend és alázat nagyobb érdem, mint hangosan, a nyilvánosságnak folyton megfelelve érdemlétrákat mászni.
Tudod Papa, én azt kívánom, hogy taníts meg embernek lenni, aki minden bukott döntését vállalva tud változni, tanulni, megfejlődni önmagát, és akinek igaz emberek esélyt adnak ismét bizonyítani.
Olyan emberek közé helyezz, kérlek engem Isten oldalán, akiknél nem kellenek a szavak, mert őszinte érzelmek találkoznak, és szavak nélkül lép a tiszta szeretet érvénybe. Ebben az esetben nem hangos kifogások lesznek, hanem néma, de értő pillantások, és nem holmi üres ígéretek és érdekkapcsolatok részesévé válok, hanem az oltalmazó és támogató gondviselés gyermeke maradok; biztonságban.
Továbbá segíts kérlek ezen biztonságban kitartani; nem elégedetlenkedni, hanem hálás szívvel előre tekinteni, megtalálni minden apró pillanatban az igaz örömet és elfogadni, hogy ezen biztonság érdekében lesz, amikor csak Te látod Istennel, hogy kiknek és miért kell lemorzsolódnia, vagy miért kell bizonyos dolgok előtt még értetlenül állnom.
Adjatok kérlek éberséget, tisztaságot, józanlátást, hogy mindig a magam és a másik érdekében őszinte és baráti szándékkal tevékenykedjek!
Ámen.
Trackbacks and Pingbacks