Néha úgy fogod érezni, hogy elpattant a húr, betelt a pohár, mert a lélek megfáradt. Egy idő után Neked lesz szükséged pihenésre, csodákra, apró meleg gesztusokra, mert elfogysz abban, hogy másoknak túl sokat adtál.  Nem mindig fog előfordulni, hogy attól és azt kapod, amit várnál. Sőt, sokszor semmit sem fogsz kapni azért, hogy előre vigyen a holnap és nem lesz alkalom sem, hogy töltekezhess valakinek a jóságából Te is.

Gyakran nagy reményeket vetítünk másokba, és attól tesszük függővé a hangulatunkat, illetve a boldogságunkat.

Pedig van, hogy csak pár napig, hétig, hónapig leszel érdekes, addig, amíg származik belőled valamiféle érdek és potenciál. Utána, a legvégén mégis magad maradsz. Micsoda erő kell ahhoz, hogy olykor kapaszkodók nélkül menj tovább, úgy, hogy közben nem tudod érezni a megtett út örömét. Micsoda erő van abban a gyengeségben, amiből fakadóan megtanulod, hogy érdemes valahogy Önmagadból merítkezni.

…A hétvégén Szombathelyen jártam, és még inkább felerősödött bennem az ott történtek hatására, hogy okkal haladtam meg és hagytam el a várost. Ugyanakkor – bár most messzebb élek- beleesek abba a hibába még jelenleg is, hogy néha más személyektől várom a boldogságom.

A lehetőségek miatt érdemes továbbmenni, változtatni, de azt is önmagunkért. A benső békénkért, azért, hogy hűek tudjunk lenni magunkhoz, és emelkedjünk, teremtsünk az általunk választott ösvényen.

Eljutottam a holtpontra és egyre nagyobb erőt érzek arra, hogy újra szárnyaljak. Ehhez pedig az szükséges, hogy nem másoktól várok csodát, reményt, biztató szót, hanem a céljaimért, ÖNMAGAMÉRT teszem meg a lépéseket, töretlenül előre.

Azt szeretném elérni, hogy már az se érdekeljen, ha nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy tűpontosan megterveztem. Hagyom, hogy a sorszerűség hasson, én pedig a lehető legjobbat tudjam az adott pillanatban teremteni, nyújtani.

Az igazi boldogság forrása, ha Önmagunk mellett döntünk, ha felülemelkedünk embereken, helyzeteken, körülményeken, kudarcokon egyaránt, mert tudjuk és érezzük, a valódi erő a mi szívünkbe van írva. A teremtés kulcsa a kezünkben, a választás szabadsága pedig a lelkünkbe kódolva.

Mi a tényleges, lényegi és ledönthetetlen erő, ha nem ez? Kell hát ennél fogva egyáltalán valamiféle kapaszkodó?

Önmagunkat szabadítjuk fel, így a határtalan energiánk tör elő. Annál meg nem is létezik főbb erő, energia, motiváció.

A következetes, önmagunkhoz hű élet meghozza a kívánt békét, sikert, jövőt. Nem beszélve arról, hogy a jelenünk se tesszük függővé más személyektől. Felismerjük ugyanis; a csoda bennünk él, ha éltetjük a lángot, ha hagyjuk világítani.