Megtapasztaltam, mennyire kiszipolyozza a negatív gondolkodás és attitűd az életerőmet. Sokszor pazarlom olyan dolgokra az energiát, amik nem válnak produktívan a javamra.

Az utóbbi időben nagyon fáradékony vagyok. Érzem, hogy nem jó irányban mennek el a gondolataim, mert túl sok fókuszt helyezek a körülöttem lévők által megélt mérgező viselkedésekre, illetve arra, hogy senki nem keres vagy éppen ki mit gondol rólam.

Jobb lesz, ha tudatosítom magamban, hogy mindaz az erő, amit a negativitásra fordítok, lehetne pozitív teremtés is.

Számtalanszor voltam már közel a célhoz a jó úton haladva, de mégis…én is csak ember vagyok, és akár egy parányi, elmébe bekúszó negatív gondolat is képes újra elindítani azt a bizonyos mérgező, önpusztító lavinát. Néha öntudatlanul bekapcsol bennem a „na, kicsit még engedd csak be a negatív gondolatot, úgysem lehet ebből az egyből semmi baj”, s ilyenkor szeretem, ha ráfoghatom a szenvedésemre a szerencsétlenségemet, hiszen igen, könnyebb, mint tudatosan tenni a dolgokért, száz százalékos erőt belefektetve. Ugyanakkor amellett se menjünk el, ha másokban látjuk meg a negatívumot, mert akkor tulajdonképpen mi is negatívak vagyunk. Sokat elárul a fókusz.

Arról meg ne is beszéljünk, ha a negatív gondolatokból táplálkozó panaszkodás és önsajnálat mellett másokhoz hasonlítjuk önmagunkat, ugyanis másokhoz képest definiálni magunkat olyan, mintha cserben hagynánk a saját eredményeink, sikereink, illetve egykori kudarcaink is, amik az erényeinkre fordultak. A panaszkodás, kritizálás, hasonlítgatás egyfajta elmerák. Ahogy az irigység, a káröröm, a rosszindulat, a harag és a gyűlölködés is. Az egészben az az apropó, hogy igazából magunkat mérgezzük vele. Ha azonban tudatosan élnénk, akkor könnyebb lenne felhagyni ezekkel a rossz érzésekkel és szokásokkal, így elkezdődhetne a lényegi teremtés.

Nem mást kell irigyelni, amiért neki „összejött”, hanem a magunk életében tudatosítani a célokat, és tenni értük. „A fű is ott zöldebb, ahol öntözik.” Az igazán sikeres emberek minden energiát a sikerorientáltságra fordítottak, és kizárták a külső környezetüket. Nem felejtették el, hogy honnan indultak, de tudatosan kiszűrték a negatív behatásokat, mind a külvilágból érkezőket, mind a benső démonjaik. Az igazi szabadságuk nem abban rejlett, hogy megvalósították az álmaik, hanem hogy önkontrollt és tudatos életet választva megszabadultak attól, amit nem akartak, sőt…nemcsak a szenvedésben osztoztak másokkal, hanem az örömben is.

Sajnos mi magyar emberek (tisztelet a kivételnek), könnyen részt veszünk valakinek a fájdalmában, akár szánalmat, sajnálatot érezve, de ha például egy ismerősünket siker éri, akkor nem tudunk örülni a boldogságának. Ezért sincs szavunk arra, hogy „együtt érző öröm”, sőt, inkább a káröröm, azt várva, hogy ez az ominózus ismerős mikor bukik el, azt remélve, hogy így nekünk sokkal kedvezőbb lesz a helyzet („ha nekünk nem jön be az élet, másnak se sikerüljön”).

Nagy sajnálatomra, én is keresztül megyek a mai napig ezeken az érzéseken, gondolatokon, de a lényeg, hogy felismerem (kiszúrom), és törekszem változtatni. Időben szükséges elcsípni akár a legapróbb negativitást is az életünkben, mert tényleg mérgezőek, és különböző betegségeket okozhatnak. Ha megfigyeljük őket és tudatosulnak bennünk a gyökereik, akkor érdemes megerősítésekkel lecserélni őket.

Nekem a napokban enyhe vérszegénységet állapított meg az orvos. Természetesen egyszerre kerestem belül az okát, mert vallom, hogy minden betegség a lélekből gyökerezik, s ha a lélekben baj van, az beaktiválja a rossz genetikai kódokat is. Szóval anémia (vérszegénység)…Louise L. Hay Éld az életed! c. könyvében az állt, hogy ennek hátterében az élettől való rettegés, az örömtelenség, és a kisebbrendűség érzése áll. Milyen igaz rám! Folyton ráfeszülök dolgokra, és kevesebbnek érzem magam másoknál!

A következő hónapokban azon fogok dolgozni, hogy kigyógyuljak ebből is, odafigyelve a negatív gondolataimra, és fókuszálva a pozitív értelemben vett teremtésre. „Nagy” emberek vallják, hogy a megerősítésekkel előbbre lehet jutni, ha napi szinten gyakoroljuk őket.

Én is szeretném, ha sikerülne ezt a gondolatot a fejembe ültetni, megtisztítva ezáltal a lelkem: Életem minden eseményét áthatja az öröm. Szeretem az életemet.”