Elmélkedéseim

Áradó, velem játszadozó gondolatok mezsgyéjén táncolok

By
Úgy tarol, mint a szívben az isteni szikra, ha lángra tud kapni, és úgy visz magával, mint a bensőmben edzett tűz, ami megtanít szenvedélyben élni.
Úgy tarol…
Az érzés, ami emlékeztet, milyen néha visszajárni,
a félelem, ami olykor nyakon szorít, s a torkom el-elvágja,
hogy embernek is nehéz legyen maradni az amúgy is embertelen világban.
Néha rám kacsint, néha vigasztal, hogy jobb lesz,
aztán kénye-kedve szerint megint összezsugorodik, s zsugorít: majd valahogy csak lesz?…
..Igaz?….
És elveszik a nyár, a forró izzadtságszagú kalandor vágy.
Egyszerre veszíti el értelmét aki voltam, s nyeri vissza teljes önmagát.
…Képzeld..Ki egy varázsban el tud veszni, annak hogyne lenne halott az eleve tél?!
Ó…úgy tarol!…
Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Trackbacks and Pingbacks

Read Next