A vitáknak nincs értelme, annak, hogy bizonygassuk a saját igazunk és hogy simogassuk a sokszor magas egónk.

A büszkeség és a dac számos kapcsolatot megmérgez, a „csakazértse keresem, majd ő jelentkezik, ha akar” mentalitás egyaránt.

Ha vágyjuk a minőségi emberi kapcsolatokat, csak úgy vonzzuk be őket, ha mindenkihez egyaránt jók vagyunk, ha minden embertársunkat elfogadjuk. Elfogadni a másikat annyit jelent, hogy nem várjuk el tőle, milyen legyen, s nem kötjük feltételekhez a szeretetét.

Sokan elítélik a másikat, ha az nem olyan, mint amilyennek elképzelik.  El szükséges fogadni igen, hogy mindenki más tudatszinten van, máshogy látja a világot, máshogy érez, lát egy adott szituációban. A szeretet azonban felszámolja ezt a különbözőséget, a szeretet összeköti lelkeink.

Csodás dolog megtapasztalni, amikor nemcsak én tanítok, hanem a másik is feladja a leckét, s általa megismerhetem még jobban önmagam határtalanságát vagy éppen gátjait, erényeit vagy hiányosságait. Jónak lenni jó.

Sokunk beteg lelke, erőtlen teste szomjazik a másik szeretetére. Annyian, de annyian elfojtjuk ezt a vágyat, sértett viselkedést tanúsítva, bizalmatlanságot gerjesztve a másik embertársunk felé. Valóban. A dac, a dilemma, hogy mégsem keressük a másik társaságát, pedig belül lázasan vágyjuk azt.

Számos alkalommal elszomorodtam és bűntudatom volt, amikor bizonyos emberekbe bele láttam valamit, és közben semmi nem volt mögötte. Éppúgy küzdött a gyengeségeivel, a félelmeivel, a szorongásaival, ahogy én is megküzdöttem.

Mennyivel másabb lenne a világ, ha a kezeink összekulcsolnánk jó szorosan, és nem pedig elengednénk, ha összeölelkeznénk és nem menekülnénk, ha mernénk szeretni és fénynek lenni ott, ahol a sötétség nyer teret.  Így is számtalan meg számtalan alkalommal sérülünk, ha azonban máshogy viselkedünk, mint ahogy a másik várná, például a bántására szeretettel válaszolnánk, akkor a világ kifordulna a tengelyéből. Nem kell nagy dolgokra gondolni ahhoz, hogy éltessük a szeretetet, elég, ha emberek maradunk, jóságosak és elfogadóak. Ha nem dorgáljuk társainkat azért, mert nem úgy reagálnak, viselkednek, éreznek, látnak, mint mi.

Minden apró pillanat, ha szeretettel teli, világformáló ereje van. Csak a benső békével és bölcsességgel megáldott lelkület az, ami képes önmagát, és ezáltal a másik lelkeket is teljes odaadással, valamint alázattal befogadni.

Kiss Viktória