A legnagyobb béke akkor köszön be, ha nemcsak magadtól, de már senkitől nem vársz el semmit. Tudod, hogy mindenkinek vannak hiányosságai, és azzal is tisztában vagy, hogy ha szeretsz, minden negatív dolog kicsire zsugorodik. Ha maga vagy a Szeretet, akkor más életébe is melegséget hozol, és hát nem jobb úgy élni, hogy a másik embertársadnak akár a keserű életét is megszépíted? Összetalálkozik sok út, és vagy tanulsz belőlük, vagy áldássá válnak a forgatókönyvedben. A Szeretet a valódi áldás, amikor is elfogadod önmagad, és mindenki mást is olyannak, amilyen. Nem akarod a másikat überelni, túllicitálni, és nem holmi riválisként tekintesz rá, mert elfogadod, hogy meg van mindenkinek a saját útja, menetrendje, és hogy nem a versengés; az együttműködés és a Szeretet összetartó melege köti a legáldásosabb kapcsolatokat, az igazi teremtő erőt.

…Érezted már úgy, hogy nyugtalan a lelked, mert magányos vagy? Nem szerethetsz, és nem szeretnek? Igazából sosem vagy egyedül, de először magadban kell megtalálni a fényt, hogy aztán adhass másoknak is. Tudom, hogy sokszor közhelyek ezek a gondolatok, ám gondolj bele…mikor voltál a legboldogabb? Nem akkor, amikor másokban megláttad a jót, a mosolyt az arcukon? Ettől Te is felvillanyozódtál…A beteg lélek is úgy gyógyul, a fakó arc is úgy lesz életteli, ha megértésre lel egy másik szívben, lélekben, abban, ami emeli…

Láttam már kiégett embereket, éreztem a haláltól való félelmüket, mert tudták, túl sok az életükben, a „mi lett volna, ha…” Mégsem mernek lépni, felbátorodni egy hozzájuk méltó életre. Fontos, hogy meglásd másokban az álmot…hogy biztasd őket, ne adják fel, hiszen értékesek, és az érték élni születik, nem csak vegetálni. Emlékszem, amikor valaki nekem a céljairól beszélt, és közben elfelejtett szomorkodni. Olyan valaki, aki beletörődve legyintett a vágyaira, de amikor életre hívta a szavaival azokat, észre sem vette, de a lelke folyamatosan kiragyogott a környezetébe. Ilyen az, amikor a szív hív, és a lélek valóban éltet. Szükséges lenne felismerni, hogy mi az, ami tényleg mosolyt csal magunk, és mások arcára egyaránt, hogy mennyire gyógyító erővel bír a Szeretet, ha megszületik a kölcsönös elfogadásban.

Elfogódik a szív, ha nem érezhet, ugyanakkor mélységesen megdobban, ha hagyjuk, hogy érezhessen, hogy betöltse küldetését; szeretni egy életen át, gyógyítani, emelni, meglátni a másikban a szépet, biztató szavakkal, tettekkel, gesztusokkal megerősíteni őt abban, hogy jó, hogy értékes, és hogy minden hibája ellenére ő is szerethető egyén.

Mindenki egy. Egy, ha a Szeretet nevében „összegyűlnek”.  És ahol Szeretet van, ott pusztíthatatlan fény tombol.

Kiss Viktória