Csak én érzem, vagy tényleg súly a könny?

Némán int a tél, és beköszön a közöny,

pedig szívemnek melegséget adhatna bárki,

de csend fogad, és a lelkemet nem éri el már akárki.

Hitelre veszem a szeretetet, ám a magány törleszt.

Nehéz a kolonc, kérlek, Uram, felettem ne ítélkezz!

Csak jót akartam tenni, csak jó akartam lenni,

de hidak helyett megtanultam falakat építeni.

Csak én érzem, és sírhatnék?

Csak nekem fáj, és alhatnék?

Csak bennem gyúl fel, és mégis hideg

a test, a lélek. A falak közé rekedve mind didereg.

Szülői szív nélkül nem lobban fel az ünnep fénye,

egységbe rejtve ég a szeretet,

de csak én koldulok érte,

ám lassan elfelejteném a karácsonyt is,

az a nap tán halott.

Ketten maradtunk, Uram,

de bennem tátongó űr vert lakot.

Csak én érzem, és sírhatnék?

Csak nekem fáj, és alhatnék?

Csak bennem gyúl fel, és mégis hideg

a test, a lélek. A falak közé rekedve mind didereg.

Csak én érzem, és sírhatnék?

Csak nekem fáj, és alhatnék?

Csak bennem gyúl fel, és mégis hideg

a test, a lélek. A falak közé rekedve mind didereg.

Csak én érzem, vagy tényleg súly a könny?

Némán int a tél, és beköszön a közöny,

pedig szívemnek melegséget adhatna bárki,

de csend fogad, és a lelkemet nem éri el már akárki…